Néphara(n)g

" Jegyezd vele az égre Örök tanúságúl: Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr! " " Akinek hangja van, ordítson! Mire tartogatja? " Várjuk a publikálni vágyó Magyar embereket! - nepharang@mikromail.net -

Utolsó kommentek

Induljon a banzáj! Essen szét a ház!

2011.08.01. 21:52 Szűcskoppány

Hosszú kihagyást követően jelentkezünk. Ennek elsősorban az az igen egyszerű oka van, hogy a tettek mezején nehéz a billentyűkre koncentrálni.

Mai szösszenetünkben szemezgetünk a nép véleményéből, természetesen név, és forrás megjelölés nélkül, de ha utólag bárki felismerné önnön szüleményét, és hajlandóságot mutat rá, nyugodtan jelezze hogy tőle származik a szöveg.

A gondola.hu a ma már megszokottnak nevezhető belemagyarázó kapmányban részességet vállaló cikkével remekül besorolta magát a megfelelő listára.

" Mit árul el a norvég merénylő arca?

Anders Behring Breivik rendkívül széles és különlegesen egyenletes hajvonallal rendelkezik, ami gyakran utal lázadó hajlamra, és egyben annak nagyon erős elfojtására is, legalábbis, ami a gyermekkort illeti (kb. 14-15 éves korig). Ez a fajta hajvonal azt is jelzi, hogy fenti életkorig az illető igen rosszul érezhette magát, ami a neveltetését illeti. Ennek alapján Breivik valószínűleg magában lázadt..."

stb stb bla bla bla... akit érdekel olvassa el.

gondola.hu/cikkek/77319#.TjW6LMf53JA.facebook
 

A cikket elolvasva a zombikórban tartó média tipikus fogása hogy még a nagylábujjkörmébe is melemagyarázzák, hogy terrorista jellem... Nevetséges. Tipikus húzások, mikor ilyen tudományos módon megmagyarázzák hogy a piros az valójában fekete. Még esetleg mellé tesznek egy Doktor előnevű ismeretlen valakit, és máris kész a köznép számára totálisan emészthető, zabálandó sztori. Minden infó amit az egyszerű ember maga nem tud ellenőrízni, megbízhatatlan!

A döglődő hernyó utolsó rángásait idézi ahogyan a média ráugrott az ügyre, és ostobaságokat egymásra halmozva vegyítik az előre lebeszélt történetet a szivárgó zagyvaságokkal, melyek folyamatos ellentmondásba ütköznek. Ez már kérem szépen a kapkodás komoly nyomait hagyja hátra a szűk nemzeti értelmiség orra alatt. Míg renszeresen Anders Behring Breivik személyének szapulása körül repkednek a legyek,
a zsorigó a következő címmel publikál:
Összehangolták a Norvégiát megrázó merényleteket a rendőrség szerint.
Most akkor kik hangolták össze? Anders Behring Breivik, és Anders Behring Breivik?

Felteszem a kérdést, a két "terrorcselekmény" folyamán hány zsidó vesztette életét?
Ha feltételezzük, hogy a média mondanivalója, az Anders személyét, beállítottságát illető elemzés helyes, és valóban egy szélsőjobboldali, nemzeti beállítottságú személy, aki ne feledjük, hogy tőzsgyökeres norvég, akit elmondása szerint tetteire a hibás, rossz rendszer késztetett, továbbá figyelembe vesszük azt a nyilvános adatot, mely szerint Anders igen tájékozott, alapos, elemző típusú, és igen jó értelmi képességű ember volt, aligha fogható egy ilyen emberre egy eszét vesztett örjöngés, ráadásul totálisan ártatlan, sem a rendszerhez, sem a háttérhatalomhoz nem köthető személyek lemészárlása. A kormány elleni merénylet még csak-csak belemagyarázható volna, bár ez a mítosz sem állja meg a helyét, ha átgondoljuk, mennyi esélye lett volna egy magányos őrültnek bombát csempészni az osloi kormányzati negyedbe. Pláne nem készít bombát, tervez meg egy merényletet és halyt végre teljes precízitással egy ember hirtelen felindulásból. Úgyhogy kedves, mélyen tisztelt profi publicisták! Kapjátok be!

Amikor az interneten kutakodók munkálkodásának eredményeként nyilvánvalóvá vált, hogy az oslói tömeggyilkos cionista beállítottságú szabadkőműves, a személye azonnal a háttérbe került, de a hazafiak elleni fellépést és a fegyvertartást korlátozó követelést tudathasadásos módon tovább hangoztatják.

jovonk.info/2011/07/28/osloi-uzenet

Más

 

Felháborító, hogy Magyarországon nagyobb hatáskört adtak az önálló bírósági végrehajtónak, mint amivel a Köztársasági Elnök, vagy a Belügyminiszter rendelkezik. Bármit megtehetnek, bárkit öngyilkosságba kergethetnek. Zaklathatnak büntetlenül. Nincs ügyészség, nincs bíróság, aki elítélje őket, inkább anyatigrisként védik őket.NEM SZÁMÍT AZ SEM, HA VÉGSŐ ELKESEREDÉSÉBEN Erkélyére akasztotta fel magát Szomszédai fedezték fel pénteken hajnalban azt a 60 éves férfit, aki Tanácsköztársaság téri első emeleti bérlakásának erkélyére akasztotta fel magát Dombóváron. Az öngyilkosság okáról egyelőre csak találgatások láttak napvilágot: valószínűleg a közüzemi tartozások miatt rá váró kilakoltatás miatt választotta ezt a módját a nyomasztó gondoktól való megszabadulásnak.

www.jovonk.info/2011/08/01/erkelyere-akasztotta-fel-magat

Hogy erről egy szót sem hallunk a médiában? Ugyan ki csodálkozik még ezen? Jah? Elfelejtettem, hogy bizony igen sokan. Továbbmegyek, az a nagy és dicső Magyar nép nem is fogadja el hihető eseménynek, még azt sem ami az orra előtt történik, ha az eseményt nem mondja be a teli vízió, ami teli van mindenféle vízióval.

A sajtót a hatalmi elit szponzorálja anyagilag, legyen az akármilyen "közszolgálati" média. Ha valahol olyan dolog jelenne meg, ami ezt az elitet sérti, akkor azt a médiát egyszerűen anyagilag ellehetetlenítik. Annyi a szabadság jár egy cégnek, vagy magánszemélynek, amennyit meg tud venni. Ez a piacdemokrácia... a sajtó meg a piaci légy.

Sokat olvasgatom Tauzin Krisztina kommenteit, bejegyzéseit. Elképedek, csodálatra késztet az az erő ami ebből a nőből fakad. Példaként szolgáljon minden Magyar lánynak, nőnek és asszonynak!

Egy másfajta csodálatra viszont az a, ma már egyértelműen végtelenített ostobaság késztet, amit kénytelen vagyok ma már elengedni a fülem mellett. A napokban fültanúja voltam két nőnemű egyén társalgásának, melyben éppen egy szennylapban található hitelreklám szerepelt a maga előnyös és FIX törlesztőrészletével. Be kell vallanom hogy egy pillanatra megrémültem. Van még ilyen? És bizony van. Ahogyan arra Krisztina is felhívta a figyelmünket a pofátlanság nem ismer határokat, ahogyan az az ostobaság sem, aminek köszönhetően ez a pofátlanság fennakadás nélkül célba talál. De ez koránt sem jelent problémát. Igen. Ma kedves polgár neked erre van szükséged. Ennek az országnak, ennek a nemzetnek arra van szüksége, hogy titeket kilakoltassanak, éheztessenek, vegyék el mindeneteket, az utolsó zsíros kenyérig. És igen! Lakoltassanak ki! Kívánom, mert tudom, hogy évek multán azok az emberek, akiket ma kilakoltatnak, büszkék lesznek majd magukra, és mellveregetve mondják majd, - Igen. Én kiálltam - .

Persze hogy kiálltál mert nem volt vesztenivalód. Nem is fognak már emlékezni arra, hogy mennyire bárgyú, ostoba és vak robotokként élték, vagyis inkább halták az életüket. Szelekció! Igen erre van szüksége a nemzetnek. Sok tíz, és sok száz év alatt felhalmozódott idiotizmustól kell megszabadulnia a nemzetnek. Nevezhetjük akár próbának is. Aki fennakadt arra a későbbiekben nem lesz szükség, és ezt velem együtt sokan, egyre többen tudják jól. Nem a gyűlölet, nem a lenézés beszél most belőlem, hanem egyszerű logika. A szép az egészben, és bizonyára gyönyörködtető is cionista barátink számára, hogy ma ezek az emberek önnön életüknek, bocsánat, önnön, és casládjuk, gyermekeik életére vetnek keresztet a fogyasztási kultúrájukkal, és azzal az életmóddal amit képviselnek. A hab a tortán hogy még fizetnek is érte.

 

 


 

Szólj hozzá!

Tigáz vs Esküdtszék

2011.07.10. 21:51 Szűcskoppány

Szólj hozzá!

Cigány Autonómia?

2011.07.03. 19:40 Szűcskoppány

Ladányi János szociológus-cigánykutató a mai Népszabadságban, a NOL honlapon "elképzelhetőnek tartja" a cigánylakta országrészek autonómiáját. A tragédia mindig így kezdődik. Valaki elképzelhetőnek tart valamit, ez propaganda okokból nyilvánosságot kap, mely felerősíti a folyamatokat, és ezek után csak idő kérdése a tragédia. Trianon is így kezdődött.

Persze mindenki tudja, hogy egy cigány ország önmagában életképtelen, a zsidók is, és az értelmesebb cigányok is. A dolgok hátterében nem is annyira egy cigányország létrehozásának a szándéka áll, hanem a bukó rendszer akarja felperzselni maga mögött a földet, hogy mások – netán az anyanemzet – ne erősödhessenek meg itt, mesterségesen viszályokat és háborúkat gerjesztve. Tulajdonképpen Trianon lényege is a feszültségek állandósítása volt. Minél rosszabb másnak, annál jobb nekik – mint eddig is. Ez a talmudi mentalitás, mert ilyen esetben kevesebb potenciális ellenség marad életerősen, tehát érdekük mindenkit ellenségként kezelni és pusztítani.

A cél a legsötétebb etnikai villongások kirobbantása, szítása, külföldi segítséggel, ha futja erejükből, akkor külföldi katonai beavatkozással is. Ezzel az országból egy lakatlan és kipusztított romhalmaz válna. Attól függetlenül, hogy névleg lenne-e cigány autonómia, amit nyilván változatlanul a magyaroknak kellene még hatalmasabb összegekkel támogatni. Egy ekkora felfordulás viszont senki másnak sem érdeke, csak az cionista hatalmaknak, részben azért is, hogy ködként terelje el róluk a figyelmet.

A tragikomikum az, hogy az úgynevezett nemzeti oldalon is voltak olyanok, akik – miközben a környező népeket szidva trianonoznak – egyenesen külön országot hasítanának hazánk földjéből a cigányoknak.

Kérdés, hogy ezt az ellenpólus hagyja-e? Mert ez, közvetve ha tönkreteszi a magyar és a környező államok gazdaságait, akkor lehúzza ezt a területet, nem is kicsit. Vagyis levágja Európát a keleti gazdasági érdekeltségekről. Minket elpusztítana, de a keleti érdekszférát is jelentősen gyengítené. Továbbá egy ilyen gócpont a világ söpredékének a bázisa lenne. A stabilitás ilyen felborítását nem biztos, hogy mindenki jó szemmel nézné.

Magunk részéről akár meg is engedhetnénk, hogy legalább két évre létrejöjjön ez a cigány-territórium!

Az összes liberális értelmiségit és pereputtyát összegyűjtenénk, és oda száműznénk közéjük. Legalább tízezer férget, mivel ennyi a Demokratikus Charta regisztrált tagsága. Két év alatt a cigányok elvégeznék a feladatot, nekünk semmi mást nem kellene tenni, csak bevonulni, és a maradék cigány populációt besorozni munkaszolgálatra, amit már jövőre előirányoztak Fideszék is. Minden nézőpont kérdése.

Tálas András - Jövőnk.info

Szólj hozzá!

Novák Előd, Polgár Tamás (1 év 4 hónap) és a sokkos gyilkos, sortüzes bíróbűnözés

2011.07.02. 23:46 Szűcskoppány

Szólj hozzá!

Szimbolika vita a fészbúkon. Szabad kőműves jelképek a Nemzeti Radikális oldalon???

2011.07.02. 22:53 Szűcskoppány

"

Szabdkőműves a szimbólumok a HVIM és a Szentkorona Rádió jelképeiben és talán a Jobbikéban is.


Lévai György
, 2011. június 29., 13:17 Facebook:
 

Tudjátok nem elég ám csak kiabálni, hogy mekkora magyarok vagytok, meg kell azt is nézni, hogy kiknek a zászlaja alatt kiabáljátok ! 

A napokban egy igen érdekes vitára lettem figyelmes egy a Toroczkai és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által üzemeltetett Szentkoronarádió.com oldalon az "Újra miénk lett az utca" címmel megjelent írás kommentjeiben. 

 

Valaki beírta a kommentek közé, hogy bizony a HVIM Szabadkőműves jelképek alá toborozza a tagságot, és az embereket, és ugyanezen Szabadkőműves jelképek alatt tartja a szónoklatait is!

 

Akinek ez még nem tűnt volna fel valóban így van.

 

 Még a kereszt ábrázolása sem lehet véletlen forrás:http://www.galilei.hu/sajto/ipmszabadkom.htm

 

Ebből aztán keveredett némi vita és különböző eszmefuttatások láttak napvilágot.

Rengetegen hozzászóltak a vitához.

Olyannyira, hogy a Szentkorona Rádió üzemeltetőjének a HVIM-nek a vita kényelmetlenné vált, ezért törölte az összes hozzászólást, így ma már nem látható sem a vita, sem a levont, vagy levonható következtetések! 

 

Vajon miért? 

 

A vita azon tört ki, hogy a HVIM az "OMEGA" jelét használja, amely mintegy harapófogóként öleli körbe a magyar országalmát.

 Mint mindenki előtt ismeretes az "OMEGA", mint jelkép a Szabadkőművesek egyetemes jelképei közé tartozik, ők ha egy ilyet látnak azonnal tudják, hogy egy közéjük tartozó szervezetről van szó.

Azóta kiderült, hogy valószínűleg a HVIM jelképében szereplő kereszt ábrázolásának típusa, mikéntje is a Szabadkőművességre utal, de így együtt az OMEGA és a KERESZT együttesen viszont egyértelműen.

 

Hasonlóan ahhoz mint amikor valaki a sátán egyetemes jelét mutogatja beszéde tartása közben.

    

Számukra, a Szabadkőművesek számára ez azt jelenti, hogy általuk küldött testvérről, vagy létrehozott szervezetről van szó, amit ők kontrollálnak.

 

Szembesítették ezzel a HVIM-et és az általa üzemeltetett Szentkorona Rádiót.

 

A HVIM-esek próbálták a honlapon megmagyarázni a bizonyítványt, mindenkit lehülyézve, hogy elektromos ellenállás jele (ez azonban nem igaz, ennek jele az "R"), majd persze arra váltották miután leírták nekik, hogy nem a jele, hanem a mértékegysége.

Aztán azzal védekeztek, hogy erről Toroczkai nyilván nem tudott, amikor a HVIM-et alapította. 

Ami azért elképzelhetetlen, mert az egyik őse Tutsek vérbíró volt az 56-os perekben, azaz "értelmiségi" család sarja, így elképzelhetetlen, hogy ne tudta volna, hogy mit jelképez az általa és szervezete által választott jelkép. 

 

Többen leírták, hogy ez azért is elképzelhetetlen mert, ha valaki létrehoz egy a magyarságtudatra épülő egyesületet, társadalmi szervezetett, nyílván olyan jelképet választ magának, amely kifejezi a szándékait, vagy szervezete szándékait, ill. irányultságát.

 

Ezzel védekezni egyébként is amatőr dolog, mert mindenhol az interneten fellelhetőek a szabadkőműves szimbólumok és azok magyarázatai is.

 

A politikában valamennyire is benne levők, vagy csak alapszinten érdeklődők is pontosan tudják, és ismerik ezen szimbólumok jelentését!

 

Nem furcsa, hogy pont egy olyan, a magyarságát olyannyira hangoztató szervezet, mint a HVIM, vagy annak vezetése ezt ne tudná, vagy nem ismerné annak a szervezetnek (háttérhatalomnak) alapvető jelképeit, amely ellen saját állítása szerint harcol?

Nyilvánvalóvá vált mindenki számára az, hogy HVIM választása nem véletlenül eshetett erre, vagy ezekre a szimbólumokra. 

 

Aztán nekem is megakadt a szemem, még egy a Szentkorona Rádiót reklámozó pólófeliraton is, amely nyomattal több típusú, színű pólót is árulnak, reklámoznak.

Bizonyára mindenki ismeri, vagy feltűnt a számára a háromszögben levő Magyar Szent Korona ábrázolása ezeken a termékeken.

 

 

Mint bizonyára mindenki előtt ismert, hogy a háromszög, ha jelképként vagy logóként használják, mint jelkép, a Szabadkőművesség piramis jelképe, mivel már másodszor találkoztam a Szabadkőművesekre utaló jelképpel, észre kellett vegyem a harmadikat is, ami egyébként mindenki szemét kiszúrja.  

 

 

Nekem pl. eszembe sem jutna háromszögelni a Szent Koronát.

A Magyar Szent Korona nem háromszög, hanem félkör alakú!

Mint az előzőekben is említettem a "HÁROMSZÖG" mint szimbólum a Szabadkőművesség jelképrendszeréhez tartozik.

 

Van a HVIM háza táján több érdekes dolog is, ami szintén megjelent az oldalon pl.:

Mindenki előtt ismert, hogy Toroczkai nem Toroczkai, hanem Tóth, csak időközben megváltoztatta a nevét, mert nagy valószínűséggel nem felelt meg a céljainak. (Nem beszélve arról, hogy egyik őse vérbíró volt Tutsek néven az 56-os forradalom után.) forrás: wikipédia

 

A mai Jobboldalnak hívott oldalon több olyan "személyiség" is van aki úgy váltogatja a neveit, mint az alsógatyáját, vajon véletlen lenne?

Néhány név:

 

Zazriveczből - Vona  

Lénárdból - Lenhardt

Tóthból - Toroczkai

Zsiga Dánielből - Z. Kárpát Dániel

Nicolae Stefan Patrubany-ból - Patrubány Miklós stb.

 

Ez utóbbihoz tartozik egy kis olvasnivaló is: a http://bendeguz.tk/page.php?25

ahol többek között erről olvashatunk: A ROMÁN KOMMUNISTA PÁRT BIZALMASA VOLT ráadásul megtudhattuk, hogy egy örmény kisebbséghez tartozó Román állampolgárról van szó. 

Nekem pl. eszembe sem jutna, hogy megváltoztassam a nevemet.

Teljes joggal felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért volt ill. van erre szüksége egyes embereknek?

 Talán azért, mert ilyen nevekkel, és a nevekhez tartozó háttérrel senki nem hitte volna el róluk, hogy a hazafiak közé tartoznak?

Nyilván nem azért változtattak nevet, hogy jól mutasson a munkahelyi jelentkezési lapjukon, vagy a cégekhez benyújtandó Europass Önéletrajzukon.  

Joggal merülhet fel mindenkiben a kérdés vajon véletlen lenne?

 No de ennyi?  

Engem mindenesetre jól elgondolkodtatott a dolog, főleg azok után, hogy minden hozzászólást töröltek a Szentkorona Rádió üzemeltetői, a HVIM-esek.

Valamiért nem akarják, hogy kiderüljön.

Vajon miért?  

Az már csak hab a tortán, hogy bent ülnek a parlamentben a Jobbik színeiben.

Vagy ez sem véletlen?

Az Illuminátusoktól jött a mindent látó szem, mint jelkép.....erről a jelképről is sok minden található  az interneten.

             

Egy jellemző Illuminatus jelkép                   mindentlátó szem

forrás: http://sptanacs.blog.hu/2010/11/16/az_uj_vilagrend_illuminatusok

 

Hátha így ismerősebb:a Mndentlátó Szemként

 

    Jobbik logók kereszt nélkül. 

Bár ezoterikusok közül többen jelezték nekem, hogy a Jobbik Druida jelképeket használ, ami a szabadkőművességre utal, leszögezem, hogy én ezt nem tudom eldönteni, mert nem vagyok ennek a témának ismerője. Erről egy kis olvasnivaló:(http://www.facebook.com/note.php?created&¬e_id=244582578900980) 

Véletlen lenne?

Ez is? 

Milyen sok a véletlen, vagy nem? Lehet, hogy nem véletlen az sem, hogy egy ilyen kis támogatottságú, létszámú egyesületecske, mint a HVIM túlzottan kihangsúlyozásra került, és a Jobbik szineiben még parlamenti képviselőt is bekerült. Elgondolkodtató.

Talán így már érthetően?   

Rátok bízom, döntsétek el ti!

Mint már említettem: 

"Tudjátok nem elég ám csak kiabálni, hogy mekkora magyarok vagytok, meg kell azt is nézni, hogy kiknek a zászlaja alatt kiabáljátok !

 

Mert könnyen hiteltelenné váltok!"

"

És pár hozzászólás természetesen név nélkül :

 

 - Szabadkőműveskedjetek kedvetekre naphosszat... Nagyon kell unatkozni ahhoz, hogy valakinek ilyen szintű üldözési mániája legyen... De a lényeg akkor is az, hogy ha lenne stílusod, akkor nem ilyen sunyi módon támadnád Lacit és a HVIM-et! Írj neki nyílt levelet és hívd ki nyilvános vitára! Ha ilyen biztos vagy magadban, akkor miért kell ilyen sunyi módon lejáratni! Állj ki ellene és bizonyíts!

Toroczkai Lacival tessék szemtől-szembe megbeszélni a dolgokat! Csak azt fogadom el, ha őt fogod meg! Nem érdekel, hogyha nem tudtak neked olyanok felelni, akik lehet, hogy nem is vármegyések...

 

 - Foglalkozásomból eredően némileg járatos vagyok a szimbolikában, így az elemzéssel kénytelen vagyok egyet érteni. Az már más kérdés, hogy ezek szándékosan alkalmazott elemek e, vagy kizárólag abból fakad, hogy a szabad kőműves szimbólumok igen erősen terjesztett, divattá tett jelek. Mert ha utóbbi a helyzet akkor egyszerűen egy "menő" megjelenésű tudatlanságból fakadó szimbólumrendszerrel találkozhatunk. Az viszont tény, hogy a nagy nyilvánosság előtt ismert, populáris nemzetinek nevezett egyesülések zászlajai között én még egyetlen az eredeti Magyar vallásra, vagy ősi kultúránkra, népi művészetünkre utaló jelet nem láttam. Ez nem vonatkozik a kisebb, kevésbé ismert szerveződésekre, mert ott előfordult már. Azt viszont én magam is vallom, hogy populáris divat jelek alkalmazása pont annyira teszi Magyarrá a zászló alatt gyülekezőket, mint a teszkós békön, meg a mai multikulti rendszer. Kemény dió lenne belemenni egy részletes elemzésbe, de sajnos a manapság divattá vált tarsolylemezek, süvegcsúcsok stb. alkalmazása sem éppen helyes dolog. Végül, és sok minden mást is szem előtt tartva, fenntartom a lehetőségét annak, hogy ezek a szimbólumok tudatlanságból kerültek oda ahova. Ismétlem, csak fenntartom a lehetőségét, de nem zárom ki a szándékosságot. Az pedig egyértelmű, hogy azok a nagyon Magyarok akik ezek alatt gyülekeznek, tájékozatlanságukból eredően fogadják el ezeket a jelképeket.

 

 - Bár igazat adhatnék neked.
Sajnos az a helyzet, hogy ezek ilyen hagyományőrző, ill. történelmi népfőiskolát is üzemeltetnek "Attila Király" népfőiskola címen.
A Jobbikosok pontosan tudták, tudják és ismerik ezeket a jelképeket, hiszen fennen hangoztatják, hogy ezek ellen küzdenek.
Én elképzelhetetlennek tartom, hogy ne ismerjék a szimbólumokat, a vezetőik ismerik az biztos...
Mint tudod voltam vezető a Jobbikban én rájöttem, ők meg tudták.....és ennyi véletlen nem létezik.

 

 - Véletlen valóban nem létezik, de ha olyan eszméletlen kultúrált népfőiskolából ered a tudásuk, hogy nem láthatunk igazi Magyar (Mag ár) szimbolikát egyetlen zászlón sem? Közhelyekkel, és halott őseink egyéni, személyes tárgyaik rekonstrukciójával teremtett divatot láthatunk csak valamint Magyar WARRIOR-okat. Tényleg ez a "nemzeti" oldal?

 - Nem ez az álnemzeti oldal, amit létrehoztak, valakik...

 

Forrás : FaceBook - Lévai György

 

1 komment

Magyaroknak pusztulniuk kell a Kárpát-medencéből!!!!!!

2011.07.02. 10:42 Szűcskoppány

Elevenítsük fel az egy évvel ezelőtti írást. Úgy hiszem, ma többen megértik mint akkor.

 

Titkok és összefüggések (amit minden magyarnak ismerni kell)


Dr. Papp Lajos, szivsebész.


Magyarság története meghamisításának kizárólag egy célja volt - jelentette
ki egy német történész csoport:
Megszerezni, és elvenni a Magyaroktól a Kárpát medencét !!!!???
Magyarország a földi paradicsom!


A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az
égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen
irányból jön és milyen irányba folytatja útját. Ezt a területet központi
helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell.
Vagyis mi jelentjük Európa közepét. A múlt és a jelenkori történelem azt
bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a
területre, az itt lévő tudásra és nem fordítva !


Az energiaközpont: A NASA kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt
írja, hogy Földünk szívcsakrája (föld szíve) a Kárpát-medencében, a
Pilisben (Pólus) található. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás
központja. A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert
alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt. (jól
ismert Gertrudis királyné sorsa, aki a tiltás ellenére betette a lábát a
tiltott területre. Az életével fizetett ezért.) A dalai Láma 22 évvel
ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő
szerepük van. Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években
leírta: "Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell
foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette
Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak." Murád
szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész
világnak. Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura. Bonfini,
Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a
magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért
gyűlölet veszi őket körbe.


A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a
föld, bő a hal-áldás, nagymennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló .
A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget
jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán
a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa
közé tartozik!


Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének busás
hasznából értük el. Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának
eredménye. A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy
a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a
megszerzendő és vonzó földterület. Nagy Sándor hódító hadjáratának célja
valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A
Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence
megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem
ért célba, útközben meghalt.


A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel
az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk
megszerzése érdekében. És ez ma sincs másképp, a helyzet semmit nem
változott. Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a
nemességtől elkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá
vált. Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű volt (az
elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni. Privatizálás: A
jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a
magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és
minden fontos, központi intézményünk irányítását. Ma a magyar föld
megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem
kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok
szerzik meg a föld jelzálog terhelésével.


Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek
hitelfelvételre, földművelő gazdáknak több tízmilliós hiteleket adnak
gépvásárlásra, majd manipulálják a jövedelmezőségüket a mezőgazdaságból,
mindezt az EU kézi vezérlésével, aminek eredményeként az elszegényedés
miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek
kezébe átadni. A gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket,
melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között
nem mondtak volna le. 2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések
ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát.
Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés. A 2007 évi kevés
termést látva, a magyar gazdák abban bíztak, hogy a maradék 2006 -os
termést ( amit az állam és az EU 2500 Ft-ért vásárolt fel és tárolt be)
feletetik az állataikkal, a kevés megtermettet pedig 5-7 ezer forintért el
tudják adni, amivel fellélegezhettek volna az EU megsemmisítő nyomása
alól. Ehelyett az illetékesek azonnal utasítást adtak a 2500 Ft-os gabona
erőművekben történő elégetésére, tették mindezt akkor, amikor tudták, hogy
néhány hónap múlva ugyanezt dupla áron eladhatta volna a paraszt!



Bizonyára abban gondolkodtak, hogy a hús árának meghagyása mellett a
paraszt ember képtelen a háromszoros áron adott gabonából egy disznót is
megtartani! De ez azt okozta, hogy a termelők elestek az éves
árbevételtől és csN'dbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig
a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg
földjeiket, házaikat, autóikat. A szőlősgazdákat arra buzdítják, illetve
kapnak EU támogatást, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el
földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső
kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a
földterületek is idegen kezekbe kerülnek. A gazdálkodók tudatos
ellehetetlenítésére az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek
köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítő rokonságot, a
barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak
minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni . Ez egy újabb olyan trauma a
földtulajdonosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet.


A parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő
okozója, holott valójában "teljesen ártatlan". Helyette bármelyik más
mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek. Aki földdel rendelkezik,
az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény
a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni
feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós
pénzbírságra is számíthat.


Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni,
nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle. Nem, vagy
keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett
élelmiszerekről (70 % -ban felelős az emberi szervezetben lerakódott
mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!). A génkezelt szójáról,
a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról,
melyet naponta használ és kozmetikumként magára ken az emberiség, ideértve
a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket,
dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb. Ez utóbbi mérgeket
naponta, folyamatosan, - hatalmas összegeket áldozva - reklámozzák,
kínálják a kereskedő hálózatok. Becslések szerint, amennyiben a
kiárusítás, a földtől történő el-és megválás, a kényszerűségből történő
eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő,
abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn
belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A felvásárlások
gőzerővel történnek. A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta
végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek
idegen földtulajdont jelezhetnek. Somogyban már van olyan terület, ahol
falustól együtt külföldi tulajdonban vannak még az utak is! A térképeken a
Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni! Ne adjuk oda őseink
földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte!


Mi a baj velünk, miért fél tőlünk a világ? Könnyen megkapjuk a választ.


A montreali McGill Egyetem kiváló professzora, Wilder Penfield, évekkel
ezelőtt (1960-65 között) megbízatást kapott a Rockefeller alapítványtól,
hogy kutassa ki és bizonyítsa be melyik a földünk alapvető génje. A ki nem
mondott valódi célja a kutatási feladat-adásnak az volt, hogy a szemita
(felsőbbrendű) gént találják meg.


Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek után meg is találták a
keresett gént, de nem egyet! Kettőt!


Penfield professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy az egyik az
amerikai Indián vidékeken, a másik tisztább vérvonal a Kárpát-medencében
élő, magukat magyarnak nevező népcsoport, de hozzátette végső
jelentésében, hogy ez a vérvonal Japántól Kínán át Afrika felső részéig,
majd Közép Európa és az Uralon inneni terület egészen Skóciáig
megtalálható! Ez - a szemita barát - Rockefeller Alapítvány reményét
tönkretevő eredmény következménye volt, hogy az alapítvány azonnal törölte
a támogatását. Megvonta a szubvencióját, 40 évre pedig megtiltotta a
jelentés közzétételét és annak kinyomtatását.


Érdekesek a közelmúltban napvilágot látott történelemhamisítások is,
melyeknek elsőrendű célja a Magyarságtudat megsemmisítése! A
történelemtudósok azt tanítják, hogy a Magyar nép pusztai vándorló
műveletlen faj és a kárpát medencébe 896-ban érkezett. Ennek ellenére az
1961-ben talált Tatárlaki leleteken, melyek már bizonyítottan legalább
6000 évesek, és az ősi Magyar rovásírással írottak! Ne felejtsük, ekkor
még a piramisok sem léteztek!


De máris 15000 éves Magyarságnál tartunk, ha a glozeli köveket tekintjük
induló pontnak, melyek kora 15000 év! Amivel nem tud mit kezdeni a világ
tudományos köre, mert azt nem szeretnék elismerni, hogy a Magyaroké az
első írástudás, hiszen abban az időben még nem létezett írás!

Ezért csak egy kis múzeumban porosodik az egyébként érdekes
lelet........de meddig?


Talán fél a világ a Magyarok dominanciájától, fél a magyarság alapvető
képességeitől, nehogy azokkal más népek fölé kerekedjen. Gondoljunk csak
arra, hogy a Magyar találmányok érvényesülését éppen a mindenkori
kollaboráns magyar vezető réteg akadályozza meg! Gondoljunk csak bele, a
sok Nóbel díjasunk közül hányan érvényesültek Magyarországon! Ott van a
világ szenzációnak számító mű-vér, Dr. Horváth István professzor
találmánya, vagy a szintén világ szenzációnak számító antigén, mely a
vérerekből 5 hét alatt eltávolítja a koleszterint, ami az érszűkület ,
magas vérnyomás, azaz a halálozás 67%-os okozója! E kettő találmányból
Magyarország annyit profitálhatna, hogy a teljes adósságát pár év alatt
képes lenne visszafizetni! Ez viszont ellentétes lenne a globalizmus
szándékával, ugyanis a Magyarság elnyomására megkezdődött a betelepítés: A
közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a
milliós-több milliós nagyságrend valós információ. A keletről érkezőkre
való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak a kínaiakra gondolnak és ez
eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már
megkezdődött. Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást
Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, és Kovács
László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. Jelenleg ennek a számnak
többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól. Szó
nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes
nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából. A
2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a
bevándorlóknak. Az erdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra
különböző előírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést.. Népirtás:
Ahhoz, hogy ma idegen népek letelepedéséhez alkalmassá váljon ez a
terület, az őslakosság számát különböző megszorító intézkedésekkel,
konvergencia programmal, a gazdaság, az egészségügy teljes romba
döntésével csökkenteni kell .. A hiányt a betelepítendő idegenek fiatal
generációjával szándékoznak feltölteni. Már Horn Gyula és a jelenlegi
kormány is nyilvánosan kijelentette, hogy a Kárpát-medencében túl sok a 10
millió magyar.. Senki ne ringassa magát abban a tévhitben, hogy az Unió
majd megvéd minket. "Olyan szekeret tolunk, mely minket akar elgázolni!"
Simon Peresz: Izraeli miniszterelnök 2007. október 10-én a Telavivi Hilton
szállóban egy kereskedelmi összejövetelen kijelentette: Mára az izraeli
gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy az izraeliek többek
között fölvásárolják Magyarországot. Tervek: Az elkövetkező 15-20 évben
több millió zsidó betelepítését tervezik. Vagyis a tervek szerint 15-20 év
múlva az országban izraeliek, kínaiak és a romák tömegei lesznek. Az
izraeliek megkapják a magyar állampolgárságot (az erdélyi magyarok pedig
nem!), a letelepedési engedélyt és ideérkezésükkor az Izraeli kormány
támogatásával ingyen kész lakásokba költöznek. A maradék magyarság pedig
az izraeliek kiszolgálásához és eltartásához szükséges. A hazai lakosság
még ma sincs tudatában annak, hogy attól, hogy valaki magyarul beszél, még
koránt sem biztos, hogy gondolkodása és szíve is magyar. A korábbi
betelepülések miatt az új zsidó generációk már itt születtek, tudják,
ismerik és beszélik nyelvünket. Egyetem után azonnal pozicióba kerültek és
ma már jórészt ők irányítják a bankokat, a külföldi cégek mögé bújva a
maradékokat privatizálják, vidéken vásárolják fel TV készülék kíséretében
a földek tömegét! Bőrük színe is fehér és többnyire nem hangoztatják
származásukat. Ezzel tévesztik meg a naiv magyarokat.


Természetesen senki nem ítéli el a becsületes munkából élő és nem elnyomó
szándékú zsidó közösséget! Milyen jövő vár ránk, ha a fentieket továbbra
is közönnyel nézzük és beletörődve elfogadjuk? Valószínű az erőszak és a
bűnözés elterjedése. A munkahelyek hiányának fokozódása, tömeges
kizsákmányolás, az egészségügyben a még fennmaradt kórházakban az
izraeliek védelme mellett a magyarságnak alig jut majd ellátás, ezért már
1-2 évet is kell várni egy műtétre! Számukra nem munkalehetőséget
kínálnak, hanem a saját kiszolgálásukra alkalmaznak bennünket, gondoljunk
a kíméletlen és zsarnokként viselkedő cégvezetőkre, irányítókra. Az
életben maradó és nem disszidáló magyarságnak a szolganép szerepét
szánják. A már agyongyötört magyar lakosságot ez alapjaiban rendíteni meg,
minden tekintetben. És: "Ha valakinek ez nem tetszik, annak el lehet menni
ebből a k. országból! " Mondta ezt az őslakosságnak egy olyan valaki,
akinek nem volt elég a rabolt vagyona, vezér is akart lenni, és mindegy
hogy jobb-, vagy baloldalról beszélünk. Egy kalap alá tartoznak és egy
tányérból esznek mindannyian. A kormány tagjainak zsidó származására a
Kossuth téri események során hosszú, percekig tartó névsor felsorolásával
próbálták a jelenlévők figyelmét felhívni. Ez a médiában botrányos
visszhangot váltott ki. Itt nem antiszemitizmusról van szó, hanem a
valóság és a tények nyilvánosságra hozásáról. Az igazsághoz minden
embernek alanyi joga van. Magyarország ma a külföldiek számára még mindig
a legjobb befektetési lehetőség. A Kárpát-medencében más államokban
befektetett tőkéikhez viszonyítva, szinte minden ágazatban a legnagyobb
hasznot, bevételt, jövedelmet termeljük mi, a legtöbbet dolgozó és a
legtöbb adót fizető magyarok. A privatizálás eredményeként a külföldiek
zsebét "tömjük zsírosra" szorgalmas munkával, az EU bérezés 10 %-ért,
mialatt az árakat már sok helyen magasabbra emelték mint magában a régi EU
országokban van! Nyugaton 800.000 - ból fizetik a 40 ezres gáz számlát,
míg Magyarországon 80 ezerből! Még ekkor van képe sokaknak kiállni a nép
elé és azt mondani, hogy még sok mindenben nem értünk el az EU áraihoz! A
keresetekről aljasul hallgatnak, miközben ők és a kiszolgáló udvarház népe
jóval meghaladja az EU felsővezetőinek átlagát!


Kereskedelmi, pénzügyi központtá váltunk, mely intézmények többsége
izraeli kézben van. Több bank van ma Magyarországon, mint a lakosság
létszámához viszonyítva bárhol a világon. Nálunk a legmagasabbak a hitel
kamatok. Ezzel nem a jobb kiszolgálást teszik a részünkre elérhetővé,
hanem a maguk számára, saját hasznukra a hatalmas mértékű uzsora kamattal
a minél nagyobb "népnyúzást" valósítják meg. Már autóra, vásárláshoz nincs
önrész, a pénz kölcsönöket pedig minden mérlegelés nélkül ömlesztik a
lakosságra jelzálog terhe mellett. Kiépítették ezért a behajtó rendszert,
amihez már az állami hatóságokat is igénybe veszik. Vehetik, hiszen ők
éppen ebből a körből kerülnek ki, és ezt a kört hívatottak szolgálni! Egy
utunk lehet , mely előre visz. Ez a jobb-, vagy baloldal teljes
kizárásával, kizárólag a magyarság érdekeinek szem előtt tartásával
történhet. Magyarellenesség: Tisztában kell lennünk azzal, hogy a
lecsatolt területeken folyó és az utóbbi időben felerősödő
magyarellenesség nem a véletlen, hanem szándékos uszítás eredménye. A
jelenlegi kormánnyal rokonlelkű osztrák vezetés még mindig nem mondott le
a magyar területekről, már lassan felvásárolták zsebszerződések és
különböző kiskapuk által a fél Dunántúlt! A szlovákok maguknak követelik
csonka hazánk északi, hegyvidéki tájait. 2006-ban szlovák vezető nyíltan
hangoztatta, hogy tankokkal kell bemenni Budapestre, és porig kell azt
rombolni.. A magyarverések rendszeresek. Az EU pedig alattomosan hallgat,
hiszen érdeke, hogy a magyar földeket megszerezzék.


Nemzetgyilkosság és népirtás:


A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként:
"Védő"oltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve. Ma már több
tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a
kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekező rendszerének
energiaszintjét. Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek,
vagy előfordulásuk a világ távoli helyein is igen ritka. Vagyis a népesség
túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét
már életének kezdeti szakaszán legyengítik.


Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések
ellen. Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A
lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok is
nagymértékben mérgezik és gyengítik. Ha kevesebben élik meg egészségesen a
felnőttkort, az kedvező a világuralmi helyzetben lévőknek , az
egészségügyi maffiát működtetőknek. A Magyar orvosokat naponta tömegével
induló repülőgépeken viszik tréningekre, ahol idegen nyelvű apró betűs
kötelezvényeket iratnak alá velük, a gyógyszerek alkalmazására, majd az
orvos látogatók keresik fel az akció folytatásaként az alul finanszírozott
orvosokat. Ezt tudja a kormány, mégsem tesz ellene, hiszen a gyógyszer
gyárak tulajdonosai éppen az általuk szolgált pénzvilág. Ezek kezükben
tartják hirdetésekkel, a médiát, aki rendszeresen "szárnyai alá vesz" 1-2
megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként
ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül
megtámadja a teljes ország népességét. Hosszú évekre visszamenően
bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37
évenként fordulnak elő. De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van
szó! A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei. Ezek
az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek,
melyek az oltások mellékhatásai miatt rendszeresen előfordulnak.
Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is
előfordult. Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók
ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések.

 

Forrás : mommo.hu

1 komment · 2 trackback

Ha gyenge vagy,mutass erőt,ha erős vagy,mutass gyengeséget!-???

2011.07.02. 09:28 Szűcskoppány

 Kénytelen vagyok az időjárási hatásokkal kezdeni a mai naplót.Megszokhattátok már,hogy nem írkálunk mindennap sok-sok cikket,ennek oka rém egyszerű,nem célunk mindenféle olyan dologgal megtölteni a felületet,amit egyébként mindenki tud,mivel egyre többen néznek a Tv készülékek mögé,és szavahihető hírportálokon keresztül tájékozódnak a napi politikai,vagy gazdasági eseményekről.

Szóval az időjárás.Megkezdődött egyre több felé az étkezési búzák betakarítása,és bizony igen jó eredmények várhatóak mind mennyiségben,mint minőségben.De hirtelen jött ez a sok eső,és bizony ha kivégzőink úgy akarják,a jó termésből hamar még takarmánynak való is nehezen takarítható be.Az idei év termései bizony nagyon fontosak,mert ez az utolsó év,mikor jó termést lehet begyűjteni,és ésszerűen raktározni!Ami innentől következik,az a megújulás időszaka lesz,és nagyon fontos,hogy az emberek pontos képet kapjanak arról,kik,és milyen akaratok érvényesülnek a jövőben.

A nyugati világ- pénzpolitikára épülő,- embernyomorító időszaka a végét járja,elemzőink,és egyéb szakrális vonalon tevékenykedők szerint is maximum 1.5 hónap van hátra a teljes összeomlástól,és mint az ilyen rendkívüli helyzetet bizony kezelni,és levezényelni tudni kell!

Orbán tovább nyúzza a lakosságot,már szinte nincs is olyan réteg,vagy erőforrás,amibe ne nyúlna bele,csak azért,hogy hatalmát,és gazdái hatalmát megtartsa,megerősítse.Ámokfutás ez amit végez,és talpnyalói az idiótizmustól megrészegülve vakon követik a zsíros konc reményében.

Feje tetejére állt a világ,benne Magyarország,és ezt kihasználva egyes radikális szervezetek,erő fitogtatással próbálják a maguk malmára hajtani a vizet,néhány esetben,pedig becsapva a tagságot,egy olyan árulásra készülnek,amit még most a tagság el sem mer képzelni!

Egyesek odáig fajulnak,hogy más szervezetek címereit,kitűzőit használva próbáljk lejáratni az adott  szervezetet,hiteltelenné,és jelentéktelenné téve ezzel mind azt a munkát,amit eddig végeztek!Attól sem riadnak vissza,hogy olyasmit hazudnak,hogy egyik-másik csoport,az ő tagságukhoz tartozik,és ezzel megin csak becsapják a tenni akaró,de ahhoz a szervezethez,még csak véletlenül sem csatlakozni akaró embereket.

Mi a magunk részéről elmondhatjuk,hogy sem szervezetileg,sem irányításilag,nem tartozunk egyik szervezethez sem,és a jövőben sem fogunk!A mi utunk a Szent Korona útja,minden áldozatával,és a vele járó nehézségeivel,és semmiért,és senkiért nem mondunk le erről, a Teremtő Öregisten által,a magyarságra testált kötelességről,és jogról!!Mi mindannyian tudjuk,hogy csak egy igaz út létezik,mégpedig az Isten útja,és csak egy felsőbbséget fogadunk el itt a Földön,a Magyar Szent Koronát! Aki rólunk mást állít,az hazudik,és a Teremtő Isten legyen hozzá irgalmas,mert mi nem leszünk!

A Magyar  Nemzetőrség, mint a nevében is benne van,a nemzet őrei,még akkor is,ha ezt a szó használatot,egyes politikai erők annyiszor lejáratták,és" magánhadseregeket"létrehozva,teszik érdemtelenné,és hiteltelenné azokat az embereket,akik a Nemzet melletti őrállásra Isten által hivatottak !

A munka folyik,mind ennek ellenére csupán annyi a külömbség a többivel szemben,hogy nem használunk sípot,dobot,és nádi hegedűt,felkészültségünk,és eredményeink nyilvánosságra hozatalához!

A mi munkánkat a Teremtő ismeri,és amikor jónak látja,áldását is adja rá!

Egy idézettel fejezem be a mai naplót:

 

" Ha irányítani akarsz, jellemződ legyen határozottság, 
de légy egyben visszafogott! Képességeidet felismerik,
és érvényesülsz!"
Ji Csing

forrás : Szent László Zászlóalj

Szólj hozzá!

A Gárda Szövetség visszautasította a Jobbik álságos "meghívóját"

2011.06.29. 17:02 Szűcskoppány

Ez már valami. Látják a kedves jobbikos elvtársak, így kell igazi véleményt nyilvánítani. Nem bohócot csinálva magunkból hangos bemondóval a parlamentben, mint valami tízen éves kölyök, feltűnési viszketegségtől, és duzzogó lázongástól fűtve. A kicsi Novák azért kitett magáért és jól oda mondta a hisztijét, ami lényegében teljesen személyes problémáiból robbant ki, és koránt sem érintette a nemzet bármiféle ügyét. Node sebaj. Figyelmetek most a GSZ felé fordítsátok! Tisztán láthattuk hogy a Kiss Robi nevével pöcsételt levél felsőbb utasításra, a szokásos megvezető, a jó emberek lelkére hatni próbáló csalogatás volt. Mint legyeknek a budilámpa. Talán most elvált a sötét a fénytől? Ha ébredetteket keresünk, talán a GSZ-ben lelhetünk valamire? Ne kérdezzétek. Én nagyon úgy érzem hogy igen. Ezek az emberek annak idején egy jó ügyért, szívvel léptek be a Magyar Gárdába. Feltételezem, hogy akik erre képesek voltak azok többet értettek a semminél, szóval nem -5 ről indulnak.

Adjon az Isten!

A Gárda Szövetség jelen pillanatban nem kíván újra Kiss Róbert testvére lenni, ezért a következőket kívánja nyilvánosságra hozni: A GSz tagszervezetei annak ellenére részt vettek volna a rendezvényen, hogy valóban ismerik a felhívás íróját és azt is tudják, mit tett.

A felhívás második része enyhén szólva sem a közös megemlékezésről szól, hanem leárulózza azokat, akik a különböző Gárdák összefogását már megvalósították, a pártfüggetlenség szem előtt tartásával. Egyébként is furcsa az „áruló” szót olyan ember tollából olvasni, aki hátat fordított annak a szervezetnek, amelynek egykor megbecsült vezetője volt és a hátat fordítás óta kizárólag a megmaradt egység megbontását tekinti a fő feladatának.

És most nézzünk néhány tényt, aminek ismeretében talán nem meglepő, hogy a Gárda Szövetség nem kíván részt venni a Kiss Róbert nevével fémjelzett rendezvényen: Az MNG vezetője az elmúlt héten felvette a kapcsolatot a Jobbik vezetőségének egyik tagjával a Bajtársiasság Napjával kapcsolatban. Tette ezt azért, mert úgy gondolta, hogy erre a napra közösen illene megemlékezni. A beszélgetésen megkérdezte, hogy tervez-e a Jobbik valamilyen megemlékezést, mert ha nem, akkor a GSz szervez egy rendezvényt, de nem szeretne az események elébe menni, nem akar „rászervezni” egy másik rendezvényt a Jobbikéra. Azt a tájékoztatást kapta, hogy valami már van kialakulóban, de konkrét dátum még nincs. Az MNG vezetője ígéretet kapott arra nézve, hogy a pontos dátumról értesítést kap. Ám az értesítés a napok múlásával, az ezt kérő sms és e-mail elküldésével sem érkezett meg. Helyette viszont „megérkezett” ez a meghívó a nemzeti oldalakra vasárnap. Aztán ma délelőtt 10 óra tájban az értesítés is befutott a Jobbik részéről, hogy akkor pontosan mikor.

Kiss Róbert részéről már megszoktuk a sajátos kirohanásokat a GSz és főképp az MNG ellen, de sajnálatosnak tartjuk azt, hogy a meghívó plakátja olyan emberek nevét is tartalmazza felszólalóként, akiktől eddig folyamatosan az egység megteremtésének fontosságát hallhattuk, függetlenül attól, hogy az egységet a részünkről a Gárda Szövetség létrehozásakor, tavaly decemberben már megalkottuk. Mint azt már sokszor leírtuk, ebbe az egységbe az Új Magyar Gárdát is hívtuk már nem egyszer, de a válasz mindig elutasító volt részükről. Akkor talán jogos a kérdés: ki nem akar egységet? A válasz nem igényel túl sok gondolkodást. A nemleges válaszok és a „leárulózás” ellenére a kapu még mindig nyitva, mert hisszük, hogy azoknak a gárdista testvéreinknek is kinyílik egyszer a szemük, akiket az Új Magyar Gárda rehabilitációjának hamis híresztelésével és az oroszlános mellény viselhetőségének hamis ígéretével csábítottak el tőlünk.

Részünkről továbbra sem az ellenségeskedést tekintjük fő célunknak, mivel ellenségünk van épp elég. Továbbra is részt veszünk minden olyan rendezvényen, amely értékrendünkbe beleillik és tisztességesen fogadnak bennünket (pl. legutóbb Nagybörzsöny). Továbbra is odaállunk minden gárdista bajtársunk mellé, bármelyik megemlékezésen, bármilyen formaruhája, zászlója legyen is, de nem állunk oda egy olyan „egységteremtő” kezdeményezés mellé, amely a meghívással együtt rögtön a becsületünkbe kíván gázolni.

Fentiek miatt a Gárda Szövetség tagszervezetei a Bajtársiasság Napjáról saját szervezésű rendezvény keretében emlékeznek meg. A rendezvény pontos idejéről és helyéről később adunk tájékoztatást.

 

Szebb jövőt!

Gárda Szövetség

Szólj hozzá!

ÁVH újra, nektek...

2011.06.29. 16:45 Szűcskoppány


Jöhetnek a pofonok, és egyéb vallató eszközök... ÁVH? Kezdem úgy látni hogy alakul szépen az a császárság.

Hétfőn megszavazta az országgyűlés a büntetőeljárási törvény módosítását. A változtatás szerint a kiemelt ügyek gyanúsítottjai az ügy egyedi körülményei alapján ügyészi döntés szerint nem érintkezhetnek védőjükkel. Az ügyvéd a kihallgatáson sem lehet jelen – tehát a hatóság szabadon vallathat, jogi képviselő, szemtanú jelenléte nélkül.

A kiemelt ügyekben az eddigi 72 órás őrizetbe vétel 120 órára módosul. A kiemelt ügyek körét kibővítették. A hivatali visszaélés és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények mellett ide tartoznak majd az el nem évülő bűncselekmények, a háborús bűntettek, emberiség elleni bűncselekmények, az emberölés és az emberrablás minősített esetei, valamint a terrorcselekmények és a bűnszervezetben való részvétel.
 

Liberális alapállású diktátorainkat ismerve a módosítás fő célja nyilván nem az ’56-os háborús bűnösök, az abortuszt népszokássá tévők, a kábítószer terjesztők, a lánykereskedő maffiák, a lakosságot terrorizáló vagy éppen fegyveres cigánymaffiák elleni fellépés.

A jogfosztott kényszervallatás előkészítése az elnyomó diktatúra védelmében történt. Célpontjai a szakma és igazság hű szakszervezeti vezetők, a majd dezertőrnek minősülő, népüket elárulni nem hajlandó rendőrök és az ellenálló hazafiak, szerveződő népképviselők lesznek.

Guantánamo felé…

Szólj hozzá!

Néhány szó az összeomlás-elmélettel kapcsolatban

2011.06.27. 06:51 Szűcskoppány

Sokat látunk és hallunk mostanában különböző gazdasági és politikai összeomlással kapcsolatos cikkeket, tanulmányokat, interjúkat. Ezzel kapcsolatban szeretném leírni személyes élményeimet és tapasztalataimat melyet a most negyvenes korosztálytól felfelé felnőtt fejjel megértünk mindannyian, akik itt éltünk Magyarországon.

1989-1990. Összeomlott kelet-európában a világ legnagyobb katonai és gazdasági szövetsége, a Varsói Szerződés és a KGST. Az összeomlás totális és visszafordíthatatlan volt.

Ezzel kapcsolatos előzmények és események:

1956 Magyarország. Népfelkelés és Szabadságharc. Több ezres haláleset harccselekményekben. Több százezres kivándorló. Több tízezer elítélt, bebörtönzött, kivégzett.

1968. Csehszlovákiai válság. Harccselekmények, retorziók. 1980 – Lengyel válság. Harccselekmények, retorziók.

1989-90 Magyarország. Súlyos gazdasági válság, melynek mélységét talán sose tudjuk meg, de olyan mértékű, hogy a Szovjetunió óriási meghódított területekről vonul ki és a kommunista vezetők önként mondanak le diktatórikus rendszereik politikai vezetéséről.

Magyarországon számtalan nemzeti öntudattal átitatott fiatal az utcai gyűléseken, különböző nemzeti jellegű mozgalmakban. Több tízezres utcai nagygyűlések és tüntetések. A Honvédség létszáma meghaladja a 120 ezer főt és alkalmas az összfegyvernemi harc lefolytatására, nagy mennyiségű sorozott állománnyal.

Magam is több tízezres létszám fölötti tüntetés, nagygyűlés részese vagyok. A hangulat soha nem éri el a tettlegesség és a harc eufórikus szintjét.

A kilencvenes évek elején mindenki szeme láttára kiárusítják az országot, üzemek százait zárják be. Százezrek kerülnek az utcára! Van olyan év, hogy 30% közeli az infláció! Az emberanyag pedig jobbnak mondható, mint most. Mindenhol erős munkásközösségek. Nagy számú tiszta gondolkodású edzett ifjúság ( nincsen tetves számítógép, minden iskolában kötelező, ingyenes edzés). Nyakig fegyverben egy több tízezres Munkásőrség, akit pont akkor dobnak a szemétdombra.

1991-ben a benzinár emeléskor országos zendülés. A rendőrség nyakig fegyverben, a Honvédség harckészültségben, az egész ország megbénulva. Majd semmi!

Vegyük tudomásul a tényeket és vonjuk le a következtetéseket. Csodálatos a Magyar Nemzet és bámulatba ejtő tettei és teljesítményei ragyognak a történelem nagyjain között.

Mára már saját magunk árnyékai lettünk hiányzik az életerő és a HIT. Nekünk még ettől sokkal több pofon kell, mint amit kaptunk! Sokan jósolják; összeomlik az EU. És akkor mi van!? Semmi!

Tudomásul kell vennünk, hogy a felemelkedésünk lassú szívós munkával és hittel fog csak megtörténni. Majd ha a fiatalok ráébrednek, hogy nagycsaládokat kell alapítaniuk brutális lemondásokkal és nehézségekkel az életbe vetett hit erejével!

Életüket kell feláldozni az élet és a hit oltárán, hogy ne vesszünk el. A családra, mint a legnagyobb szentségre kell tekinteni és a legsúlyosabb nehézségeket is vállalni! Sokunk dédszülei, szépszülei vállalták ezt és mi ezért létezünk. Annak idején nem volt villany, nem volt nyugdíj, nem volt vezetékes víz, nem volt tömegközlekedés, nem volt gépkocsi, motorfűrész, hegesztő trafó és így tovább.

De volt két ember egy férfi és egy nő, akik az oltár előtt szent szövetséget kötöttek és szembefordultak a kemény kinti világgal a SZERELEM csodálatos elsöprő ereje segítségével. Ha a hitük erős volt, hát győztek. 5-12 gyereket neveltek fel becsületben és hitben.

Akkor győztesekből állt a nemzet. Most nyafogó, kifogásokat kereső házasodni se merő vesztesekből.

A gyávák és gyengék országa lettünk. Mindenki jól gondolja meg, hogy milyen jóslatokba bocsátkozik ilyen háttérrel!

Nekünk nem Mohács kell, hanem attól valami súlyosabb és rosszabb! Akkor talán magára talál a Magyar Nemzet és újra elindul régi dicső útján a nagy és erős nemzetek közösségébe.

Adja az Isten!

Bojtár András - Jövőnk.info

Szólj hozzá!

Jövőnk

2011.06.26. 22:01 Szűcskoppány

Néztél már kicsit a jövőbe, hogy mi várható, hogyan fog alakulni? Nem foglak elkalauzolni és nem arra kérlek, hogy nézzünk bele közösen, mert az egy hosszabb beszélgetés lenne, hanem azt kérem, hogy nézz bele te magad!
Merész próbálkozás, mert a jövő kiszámíthatatlan, ismeretlen.-mondjuk mi. Miközben azt is sejtjük, hogy a jövőnket mi alakíthatjuk, formálhatjuk olyanná, amilyennek látni, megélni szeretnénk. Ennél most még többről van szó, mert mi magunk alakíthatjuk ki hosszú idő után újra!
Ha azt mondom félünk a jövőtől, nem igaz, inkább tartunk a saját szerepünktől benne, ezért nem is szívesen gondolunk bele, mi lesz majd... Nem szívesen foglalkozunk a majdani feladatokkal, helyzettel, ezt a részét (is) a teendőinknek meghagyjuk másnak. Mások majd belegondolnak helyettünk, hogy lesz, és ha pontosan nem is látják ők sem, de nagyjából meg tudják majd mondani, ahogy várhatóan a helyes irányt is. Nekik látniuk kell, hiszen ők kezdték el ezt az egészet, ők nyitották fel a szemem, ők informálnak, ebből fakadóan nekik nagyobb rálátásuk kell legyen.
Ők megoldják, számunkra ismeretlen és akár csodával határos módon is. Ezt hisszük, mert ezt akarjuk hinni!

De ha ez nincs így? Ha még most is nagyon kevesen vagyunk?
Vajon tudunk majd harcolni, vagy csak sodródunk az árral, ha nem lesz elég felvilágosult tettrekész ember a környezetünkben? Hallgatni fognak e majd ránk, hogy mit kell tenni, és hogy ez a jobbikos meg vármegyés meg akármilyen zsidó az ellenség aki a legjobban magyarkodik, és nem az akiről a többség hiszi? Lesznek körülöttünk emberek, akikkel tudunk irányítani is? Vagy csak kiállunk egyedül ketten hárman és elhisszük, hogy hallgatni fognak ránk és közben lelövünk ezt azt?
Tudjuk, hogy küldetésünk van, tudjuk, hogy meg kell majd vívnunk a harcunkat, de gondolkodtunk e azon, hogy ez hogyan fog kinézni? Kikkel tudunk összefogva küzdeni, kik lesznek mellettünk és várhatóan mit kell majd tennünk? Egyáltalán tudunk e majd ölni?
Persze, hogy tudunk! Ezzel az agyunkkal elképzelve. Ott akkor már egy kicsit más lesz.
Ezért kell nekünk tudatosan, gondolatban felkészíteni magunkat.
Stratégiákat kidolgozva előre! Úgysem az fog bekövetkezni, csak a kis százaléka, de már az is nagy dolog lesz akkor és siker.
De egy kicsit előreszaladtam... Térjünk vissza a jelenhez.

Jelenleg bebújunk egy láthatatlan védőköntös, köpeny alá, amit mi teremtünk, és ami nem más mint egy zárt világ. Egy zárt világ, ahol csak mi vagyunk, mégis azt hisszük ez alkotja a teljes egészet és megvéd. Biztonságban érezzük magunkat ott, ami nem több annál, mint amit magunknak teremtettünk. Biztonságban is vagyunk, de csak addig a pillanatig, amíg fennáll a jelen állapot. Tehát valójában nem vagyunk biztonságban, csak azt hisszük és valójában minden bizonytalan. Ezt pedig nem akarjuk észrevenni! Egyszerűbb így, mert így nem kell gondolkodnunk, és nem érezzük annak a kényszerét, hogy S.O.S. tegyünk és gondolkodjunk!

Ez a biztonság azok neve, akik dolgoztak a múltban, a jelenben a jövőn, a jövőnkön. Ők akik, biztonságot nyújtanak nekünk, akik mernek belegondolni helyettünk a jövőnkbe és tenni és tervezni is ezért. Mi követjük őket, hiszünk bennük és azt várjuk, hogy ŐK majd megoldják, eltervezik, kivitelezik. Ők, akik még mélyebbről kezdték a gondolkodást és tetteket, mert egyedül voltak, nekünk már meg van támaszunk: Ők.
Mi mégsem gondolkodunk és teszünk, csak azt hisszük teszünk, valójában csak asszisztálhatunk a tevékenységükhöz és közben ismételgetjük, mint a papagáj, a mellünket döngetve, hogy kiállunk harcolni.
Okos ember a tettekből ítél, amit a gondolkodás eredményez. Abból nem lehet ítélni, ha valaki azt mondja megy majd harcolni, de most nem tesz. Aki nem érzi át mekkora a felelőssége van most személy szerint, arra az emberre nem lehet érdemben akkor sem számítani.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én a tettekből ítélek és nem a szavakból. A harc most is folyik, csak éppen még nem robbantanak, nem gyújtogatnak, nem lőnek, habár bármikor átfordulhat, csak akkor már lehet késő lesz.
Gyakorlatilag azt lehet mondani ránk vár a tényleges változás, el fog jönni, de az ébredőket és a tettre kész embereket várja. A sorsunk vár be minket, rajtunk múlik a változás, mikor és hogyan fog bekövetkezni.
Igen, személy szerint rajtad, aki most ezt olvasod. Ebbe ha belegondolunk rájövünk, hogy óriási a vállunkon a felelősség és amennyire kicsik vagyunk egymagunk egyenként olyan nagy dolgokat tehetnénk és elérhetnénk el egyedül. Ez nem önhipnózis, hanem tény, csak nem merünk belegondolni, hogy mi lesz akkor, ha változás lesz, mert rájövünk, hogy az egészet nekünk kell megvalósítani néhány másik emberrel ebben az országban!
Nekünk egyenként, és ha ezt megértjük, akkor felelősségünket is az ügyben, mert rájövünk, hogy ha mi nem teszünk, nincs aki tegyen és gondolkozzon helyettünk! Muszáj nekem tenni, aki nem is hiszek, hittem magamban, mert egyrészt ki is verték a fejemből, másrészt ilyesmivel még nem foglalkoztam, mégis nekem kell tenni és gondolkodni, mivel nincs más! És ha én se csinálom, akkor nem fogja csinálni senki!
A felelősség az mindig teher, és a felelősség most nagy, mivel kezünkbe vesszük nem csak a saját sorsunkat, de a nemzet sorsát is.

A legtöbbünk viszonylag régóta tudja mi a dörgés és nagyjából tisztán lát, mégsem látja a többség az alapvető hiányosságot és a legszükségesebb feladatokat. Pont azért, mert a jövőnkbe nem merünk belegondolni, nem akarunk rajta gondolkodni, rábízzuk másra, hogy oldja meg ezt a nagy feladatot helyettünk.
Magunkat látjuk az egészben, vágyaink vannak egy szebb jövőre, ami homályban úszkál, elvárásaink vannak, mások eközben pedig körmükszakadtáig dolgoznak! Kérdem én, hol vannak itt az arányok? Néhány ember dolgozik 20 másik helyett, mi pedig nem teszünk?
Mi nem teszünk, sőt, mi elvárjuk a mai napig, hogy az a néhány ember információval kiszolgáljon és ellásson bennünket és lehetőleg olyan információval, ami biztató, mert különben még mi is el találunk fordulni innen! Akikre felnézünk, valójában szolgálnak minket, ahogyan az egész magyar társadalmat, mi pedig ezért cserébe nem teszünk semmit. Amit teszünk, az sem tett, csak legfeljebb megnyugtatjuk magunkat egy semmiséggel, hogy tett volt, pedig nem más, mint önámítás.
Ahogy egy hívő ad egy kéregetőnek és azt mondja megvolt a mai jócselekedet is, amiért mennybe kerülhet. Valójában nem gondol bele abba, hogy a feladat nem az, hogy alamizsnát adjon, és nem ezzel fog a mennybe kerülni, hanem ha azon dolgozik, hogy ne legyenek olyanok, akik rászorulnak a kéregetésre.
Jó tett adni is, de nem attól kerül mennybe, nem az a feladat! Ez semmi a valós feladathoz képest. Magyarul, lefordítva a jelen helyzetünkre: el kell kezdeni belegondolni a jövőnkbe, felfogni, hogy mekkora felelősség van egyenként rajtunk, keresni az embereket és összefogni akikkel lehet, tervezni, felkészíteni magunkat és tenni azokkal az eszközökkel, amik rendelkezésünkre állnak, úgy hogy annak eredménye és látható jele legyen!

Sikerélmény lesz. Mindenkinek kell sikerélmény, amit a hivatás, küldetés, a jóért való küzdelem ad nekünk, ettől boldogabbak, optimistábban leszünk. A munka aminek van értelme és értéket teremt örömmel tölt el. Megnő az önbizalmunk, mert elkezdjük magunkat végre tisztelni, hogy igenis nem csak áltattunk magunkat, de valóban tettünk a nemzetért, a hazáért.

 

Forrás : Posta Imre - Gyaur

Szólj hozzá!

A nép hangja - rövid közvélemény-kutatás

2011.06.24. 06:39 Szűcskoppány

Az elmúlt napokban rengeteg helyen, főleg vállalkozókat volt módomban megkérdezni a mai magyar közállapotokról.

A kérdések és válaszok:

Hogy látja, állítólag elmúlt a válság és javul a helyzet. A kormány ezt állítja. Mit tapasztal, így van?

Lajos, építési vállalkozó:

Sajnos nem ez a tapasztalatom. A cégben egyre nagyobb a hajsza, egyre kínkeservesebb munkákat felhajtani. Nincs folyamatosság, hol ki kellene rúgni az emberek felét, hol alig győzzük. Ez azért van, mert több vállalkozó tönkrement, és a munkákat hol itt, hol ott sikerül felhajtani, néha több száz kilométerre. Ha csak a környezetünkre hagyatkoznánk, már bezárhattunk volna. Az árak éppen ezért nyomottak, ha nullszaldós lesz a cég, már örülhetünk. Tavaly veszteséggel zártunk, de még volt tartalék. Ma már nincs, de inkább bezárok, mint hogy hitelt vegyek fel. Volt egy szívinfarktusom két éve, vigyáznom is kell magamra. Legalábbis kellene. A jelenlegi rendszer nem igen ad erre lehetőséget. Válság? Szerintem csak most ért ide igazán. Az Orbán kormány ígérget, de semmit nem látok belőle. Amit hoztak, az semmi, azzal nem lesz sem stabilabb, sem jobb. Minden marad a régiben. Nem baj, így a nyugdíj felé én már nemigen ugrálok, az a fiatalok dolga.

Robi, mezőgazdaságban dolgozik, vállalkozó:

Hogy a kormány mit mond, igazából itt soha nem érdekelt senkit. Egy nagy bohóckodás az egész. Most persze már egy kicsit komolyabb a kérdés, mert most kezdik tapasztalni az emberek, hogy ez nem játék, a bőrükre megy. Egész idáig olyan volt a választás, hogy négyévente cirkusz. Egy kicsit fellángoltak az indulatok, egymást verték mint focimeccsen, aztán két nap múlva már azt sem tudta kire szavazott. Engem igazából sosem érdekelt, elmegyek szavazok arra ,aki szimpatikus, aztán ennyi, dolgozok napi 14 órát. Hol érdekel? Én jól elvagyok, egyedül élek, gyerek nincs, igényeim igazából nemigen vannak. Megvettem az alap gépeket amikor lehetett, most használom őket. Vetek, aratok, kaszálok, amit csak kell. Mindenem megvan, belőlem nem fog az autókereskedő megélni, az biztos, vettem egy 3 éves Suzukit, az nekem 15 évig autó lesz. Engem most nem érdekel igazán a politika, van jó pár hektárom, van amit vettem, van amit örököltem, meg olyan is amit bérelek. Abból, amit ezeken megtermelek még építkezni is futotta. Hitelt felvenni nem akarok, inkább építkezek 5-8 évig. Most tettem le az alapot, meg kezdtem a pincét.

- Ez a helyzet jó így szerinted?

Nekem jó, másnak nem hiszem. Nincs család, nem is akarok. Úgyhogy nekem könnyű. Az ország szempontjából viszont nem látok javulást. Az ország nyugati feléről - hozzáteszem a legjobb termőföldek ezek - a hasznot már talicskázzák ki a sógorok, bérelnek, zsebszerződnek amit csak lehet. Majd kitalicskázzák a maradékot Orbán széke alól, aztán esik egy jó nagyot. Jönnek errefelé is már, olyanok mint a termeszek. Abból egyetlen peták itt nem marad. Engem nem érdekel, én nem adok nekik semmit, amit megtermelek, eddig minden évben eladtam, ha meg nem, akkor beraktározom, majd lesz vevő rá, van még tartalékom.

Zoltán, boltja van, egyéni vállalkozó:

Nem tudom miről beszélnek. Javul? Hol? Mi? Én azt látom, hogy kevesebb a vevő, és a terheim nőttek. Ha valami kedvezmény jönne, akkor már kezdek félni, mert kettő rossz jön helyette. Minimálbérre voltam bejelentve, most azt is megadóztatják. Az állam arra kényszerít, hogy bűnöző legyek. Ha nem lenne egy kör, akivel sutyiban tudok üzletelni, akkor már bezárhattam volna. Viszont ha egyszer lebuknék, jól megvágnának. Hol van ebben logika, vagy igazság? Én már nem mentem, és nem is megyek szavazni. Reménykedtem, hogy most majd leverik a kormányt, de úgy néz ki még nem lesz ebből semmi.

Lát kiutat?

Lajos: Egyelőre nem. A jelenlegi kormány olyan, mint az ígéret földje. Csak soha nem jön el.

Zoltán: Az államnak nem. Mindent elrontottak, és egyre jobban vesztik a nép bizalmát. Ezeknek szerintem végük. A népnek igen, ha egyszer végre lecsapják ezeket. Akkor én is megyek, bár nem vagyok egy hős típus. Magamnak az a kiút, hogy vagyok. Egyelőre még. Aztán meglátjuk.

Robi: Mit? Kiutat? Most mondom, hogy éppen veszítjük el, amink van! Ebből nem kiutat látok, hanem romlást mindenkinek. Sóról magyaráznak nekem, hogy egészségtelen, meg a tojás! Ki a fenét érdekel ez, amikor veszítjük el az országot? Hát már nem tudok egy magyar kesztyűt vagy nadrágot venni, ha magyar bort akarok, el kell menni a termelőhöz, mert a boltban mindenféle vacak van csak. Majd akkor kapaszkodjatok meg, ha jön a kínai is. Ha addig nem tudják megvédeni azok, akik már bajban vannak, akkor nyugodtan mondjuk ki, hontalan senkiháziak lettünk.

- Ha így van, nem kellene neked is tenni valamit?

Egyelőre én tartom el őket, mármint azokat akik nem tudnak dolgozni, akik már bajban vannak. Napi 14 órákat dolgozom, termelek, adózok belőle. Ha én is elkezdek itt magyarázni, akkor mi lesz? Mit fognak ezek enni jövő héten? Tőlem ezt ne várjátok el, én dolgozom.

- Ez egy kis ellentmondás, nem?

A földeken vetni kell, ez törvény. Ha nem, éhezünk. Menjenek azok verekedni, meg kormányt dönteni, akik ráérnek, van belőlük pár millió. De pont nem ők teszik, hanem mindig a dolgozók, a rendőr, tűzoltó, a szakszervezetes, akik amúgy dolgoznak, ezek mozdulnak. A többi meg csak les ki a fejéből. Mozduljanak meg, ha úgy hozza a helyzet, hozzám jöhetnek, adok enni. Én ennyit tudok.

Tálas András - Jövőnk.info

Szólj hozzá!

404 - Blog törölve!

2011.06.23. 06:36 Szűcskoppány

Csak nem félnek az igazságtól? Attól, hogy tételesen fejükre olvassák bűneiket?!

..."Mi soha nem leszünk hontalanok, legfeljebb hajléktalanok egy ideig..."


Miután a pont egy évvel ezelőtt 4 gyermekével kilakoltatott édesanya a szomorú évfodulóra emlékező cikkét megírta, és az megjelent az interneten; "Memento Mori! – A kilakoltatások már a Népirtás kategóriájába tartoznak" - címmel, még azon a napon e-mail postafiókja, valamint mindkét blogja törlésre került.

Kész. 404-es kód! Blog törölve. Ennyire fél tőle a hatalom. Ám, s talán éppen ezért úgy döntött; tovább ír, ha már így az elevenükbe talált, és folytatja az előző cikket. Folytatja a cionista hatalom bűneinek a fejükre olvasását, már csak a rend kedvéért is.

Mely bűnök nem maradnak büntetlenek, s a változások utáni elszámoltatáskor a bűnösöknek felelni kell minden magyar kilakoltatásáért, elpusztításáért, kifosztásáért.

Tauzin Krisztina:

MEMENTO MORI II. rész

Tegnap volt a családunk anyagi kivégzésének első évfordulója... Ám mi szerencsére túléltük a teljes kisemmizést!

Bár elvették mindenünket, nem véletlenül írom ezt, hiszen csak azt hozhattuk el, ami rajtunk volt... A házunkban maradtak az emlékeink, képek, melyek idegen számára semmit nem jelentenek... a szeretteink apró kis dolgai... AZ ÉLETÜNK!

Tegnap írtam egy kis cikket a blogomra, melynek "Második Palesztina" volt a címe... Miért csak volt? Azért, mert egyszerűen kitörölték, megsemmisítették. A másik, a "Hontalan Édesanya" címmel jelzett blogommal együtt. Szerintük olyan veszélyes vagyok, hogy a demokráciához méltón ki lehet törölni minden személyes dolgunkat, mind a blogokat, mind pedig a személyes postafiókunkat is! Megsemmisítték a diktatúra talpnyalói mindazt a felületet, ahol világba kiálthattam meghurcoltatásunkat, mindazt, amit tettek és tesznek velünk!

Azt gondoljátok, hogy mindent megtehettek velünk! Óriási tévedésben vagytok! Mert mi mégsem leszünk soha hontalanok, legfeljebb hajléktalanok - egy ideig.

Részemről elég régóta "üldözött" vagyok a családommal együtt, mert már a 90-es évek végén elkezdtétek a családi birtokunk megszerzésére tett lépéseket... Csak akkor még élt az Édesapám!

Aztán a jól bevált becserkészéssel (kell -e mondanom kik is, éppen az APEH), mint ahogyan minden vállalkozót kisemmiztetek, így engem is sikerült elkaszálnotok! Ügyes húzás volt! 2003 óta nyúztatok, azóta futom a köreimet a hivatalaitokban, a minisztériumaitokban és az összes olyan "intézménynél", akik arra lennének hivatottak, hogy az állampolgárok jogait képviseljék, netán megvédjék!

Képviselitek is, csak nem a mi jogainkat, hiszen nálatok más "néven" vagyunk számon tartva már jó ideje... A törvény betartatása felénk kőkeményen, vasfegyelemmel működik... de az csak ránk érvényes!

Tirátok azonban nem. Ti ezen törvények felett álltok, s úgy gondoljátok, azt csináltok, amit akartok. (Hozzáteszem csendben: már csak egy ideig!)

Nem vagytok mások, mint a Sátán képviselői. Ti mind, akik ott vagytok a vezetői posztokon és belőlünk élősködtök! És kisemmiztek mindenkit, elveszitek értékeinket, amikre szemet vetetettek. Mert megtehetitek... Most még!

MEMENTO MORI:

Igen, emlékezzünk azokra az egykor becsületesen élő és dolgozó emberekre, akiknek valamikor volt otthonuk, de a hatalom anyagilag kivégezte őket. Akik bizony sokan és egyre többen élnek már kényszeralbérletben, átmeneti szállásokon és az utcán, vagy rejtett erdei táborokban... pedig valamikor ők is egy boldog családba tartoztak!

De azokat az idős embereket se felejtsük el, akikre nektek már nincs szükségetek, pedig ők építették fel az országot romjaiból, és ezt ti mind elherdáltátok...

És azokat a gyermekeket se felejtsük el, akiket elragadtatok a családjaiktól... Mert ilyen is megtörtént, nem is kevés esetben.

És Memento Mori azoknak, akik végső elkeseredésükben önként vetnek véget az életüknek, mert úgy érzik, számukra nincs tovább... Otthon nélkül, pénz nélkül, munka nélkül, gyerekeiktől elszakítva, lassú kínhalálra itélve a fagyos utcán... - ezt nem vállalták...

Hány millió ember élete szárad a kezeteken? Mi ez, ha nem Népirtás?

Nos tehát, azt ami kiverte nálatok a biztosítékot, újra leírom, hogy szembesüljetek vele, s szembesüljön mindenki, aki még mindig nem érti, hogy miről van szó:

BTK 155§ szerint minősülő NÉPIRTÁS!

1978. évi LXXVII tv.

Népirtás:

155. § (1) Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából

a) a csoport tagjait megöli,

b) a csoport tagjainak, a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,

c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,

d) olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása,

e) a csoporthoz tartozó gyermekeket más csoportba elhurcolja,

Bűntettet követ el, és tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki népirtásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő...

A fenti tényállás szerint, ha bárki bárkit CSAK az etnikai hovatartozása okán gyilkol meg – akár csak EGYETLEN tagját az adott etnikai csoportnak –, már önmagában népirtás a hatályos BTK szerint.

Emlékezz a halálra! Minden nap és minden órában!

***

A Szabad Riport megjegyzése:

Bizony sokan nyafogtak eddig; túlzás Tauzin Krisztina megfogalmazása, hogy a kilakoltatásokkal a cionista hatalom lényegében kivégzi a családokat. Pedig így van. Pontosabban ezzel fejezi be a kivégzésüket.

A fanyalgóknak és nyafogóknak, akiknek még nem volt részük ebben - ámde valószínűleg majd csak lesz, hisz előbb-utóbb mindenkire sor kerül -, ezeknek az embereknek egy Shakespeare idézettel üzenünk:

"Életemet veszed, ha elveszel mindent, amiből élhetek!" - Mondja Shylock, a zsidó uzsorás Shakespeare Velencei kalmárjában, a Dózse bírósága előtt, mikor felelősségre vonják azért, hogy uzsorazálogként az adós teste húsának egy darabját követelte.

Tauzin Krisztinától a hatalomnak az évek óta tartó vegzálása, az Adóhivatal örökös zaklatása lényegében elvette a munkáját, annyira ellehetetlenítette. Ebből az adóhivatali zaklatásból menekülni akarván keletkezett a banki tartozás, amit az ellehetetlenített család már nem tudott fizetni. Így a bank, az adós testének húsát követelve elvette a négy gyermekes család otthonát, és erőszakkal lakoltatták ki őket a Készenléti rendőrség egységeinek bevetésével.

Fanyalogni persze lehet. Nyafogni is. A tény attól még tény marad: Itt előre megfontolt szándékkal nemzetgyilkosság történik. Népirtás. Célzottan a magyar nemzethez tartozók kiirtása, a országot teljesen meghódítani szándékozók és kollaboránsaik által.

Akkor nézzük csak még egyszer magának a zsidó uzsorásnak a szavait:

"Életemet veszed, ha elveszel mindent, amiből élhetek!" - Magyarországon az utóbbi húsz évben megszüntették a munkalehetőségeket, az embereket anyagilag ellehetetlenítették, és most éppen a földjeiket, az élelmiszerüket, a vizüket és az otthonaikat veszik el. Mi a nemzetgyilkosság és a népirtás, ha nem ez?

Ám ezek a bűnök nem maradnak büntetlenek. A változások utáni elszámoltatáskor a bűnösöknek felelni kell minden magyar kilakoltatásáért, elpusztításáért és kifosztásáért.
Éspedig az előre megfontolt szándékból, aljas anyagi haszonszerzés céljából elkövetett Népirtás bűntettében.

Szabad Riport Tudósító Iroda

 

Forrás : Jövőnk.info

Szólj hozzá!

Az a bizonyos kiegyenesített kasza

2011.06.20. 18:14 Szűcskoppány

Üdvözlöm Nemzettársaimat!

Ma egy rövidke történetet osztanék meg veletek. Bizonyára többen ismeritek, de aki mégsem, annak mellbevágó tanulsággal járhat. (szóval pajzsokat kitartani!)

Dózsa György korában járunk. A felkelő parasztsereg éhezik. Két katona az éhezést megelégelve egy közeli parasztgazdaságból ellopnak egy tyúkot, és megeszik. Természetesen a dolog nem marad titokban, és Dózsa magához rendeli a két bűnöst, akik közül egyikük azonnal vállalja, hogy ő lopta el a tyúkot. Remélem tudjátok hogy ekkoriban milyen büntetés jár a lopásért. ( Istenem! Mennyi félkezű ember volna ebben az országban...) Nos Dózsa kérdőre vonja katonáját, hogy melyik kezével követte el bűnét, mert az lesz levágva. A tolvaj közli hogy a jobb kezével tette.

Nagy veszekedés tör ki. Node ne valamiféle mónikasós ajvékolásra gondoljunk ebben a pillanatban. A vita azért tör ki, mert a tolvaj jobb kezes, és ha levágják a jobb kezét, nem tud majd harcolni a SZABADSÁGÉRT DÓZSA MELLETT!

Ha valaki képes értelmezni azt az erkölcsi magaslatot, amit ez a kor képviselt, akkor a mai világot méltán nevezheti pokolnak, káosznak, vagy aminek csak akarja. Nyilván a legtöbb ember nem is értené. Érezzük meg hát a különbséget, mert amit e történet tanúsít az nem más, mint hazaszeretet, összetartás, becsület. És nem adjon az Isten szebb jövőt, nem tudálékos ajvékolás a fészbúkon, nem névtelen szavazgatás, nem kurvaanyázás az utcán, és nem paprika spray. Szívesen megnézném, abban az időben hányan menekültek külföldre dolgozni, mert nem tudják biztosítani önmaguknak és családjuknak az amúgy az élethez teljesen felesleges, valóságban totálisan értéktelen dolgokat, úgy mint a televízió, a kóla a csipsz, a nájki póló ( de ide sorolhatnám akár a nagy divatnak örvendő "harcos" ruhákat is), az évente, félévente új mobiltelefon, és had ne kelljen felsorolnom a "fejlett" civilizáció haszontalan vívmányait. Szolgáljon e történet tanulságul, mert nem kívánok bántani, megsérteni senkit, de tudnotok, értenetek kell, hogy a világ amit hozott nekünk ez a "civilizáció", hamis, hazug, értéktelen. Értékeinket a kultúránkban, a történelmünkben, a földünkben, a valós vallásunkban, a természetben, a gyermekeinkben, és az őseink tudásában találhatjuk meg. Igen, ezek azok amiket elvesz, és már majdhogynem teljesen elvett tőlünk ez az igazán fejlett civilizáció. Keressétek a tudást, Kérjétek, mert az megadatik!

 

Ui.: Továbbra is várom a publikálni vágyó Nemzettestvéreket. Nem kell újságírói tudomány, nem kell egekbe menő retorika, csak a szavatokra, a gondolataitokra vagyunk kíváncsiak.

Szólj hozzá!

Népharag Induló

2011.06.19. 09:54 Szűcskoppány

Sok szeretettel köszöntöm nemzettestvéreimet!

 

Elérkezett az az időszak amikor bármely pillanatban aktuálissá válhat a kiegyenesített kasza.

Nem célom retorikai magaslatokat döngetni, és nem fogok mindenféle liberólis, talmudista szójátékokkal szépen hangzó irományokat csepegtetni. Az az öltönyös bűnözők dolga. A blogban leginkább összegyűjtött híreket fogok közölni a következő forrásoktól szabadon:

Posta Imre, Jövőnk.info, Hunszkíta Rádió, néhány hasonszőrű oldal. Továbbá néha saját gondolatok, és más Magyar nemzetiségű(!) Emberek gondolatai kerülnek publikálásra.

Kihangsúlyozom, hogy a blog szabadságát tekintve meglehetősen nyitott. Várom a publikálni vágyó személyek jelentkezését, amit természetesen ettől függetlenül meg fogok válogatni. Aki tudja, az tudja hogy kire, kikre gondolok, és elsősorban őket várom.

Aki ismer, az ismer. Aki nem, annak meg úgyis mindegy.

A blog célja teljesen elhanyagolható. Lényegében semmi másra nem törekszünk, mint elárasztani az internetet a nép kiáltásaival. Minél több forráson keresztül igyekszünk eljuttatni a kedves internetezőhöz az ébresztő hívást. A Blog, témáját tekintve teljesen független, továbbmegyek totálisan pártokrácia ellenes retorikát folytat. Akinek ez nem tetszik, az ne olvasson. Róma óta él, és mái napig aktuális az a politika, mely az oszd meg (őket) és uralkodj elvén tart minket az ellenségeskedés, a viszálykeltés porondján. Róma óta a rendszer sem változott túl sokat, inkább csak fejlődtek megtévesztő módszerei. Ma teljes nemzetségek élnek rabszolgaként. A különbség csak annyi, hogy míg a régi rabszolgákat eltartották, ma még el is tartjuk magunkat. Nem költői túlzásokkal élek, teljesen pontosan gondolom így. Gladiátorok sem kellenek. Minek, hiszen a megvezetett oldalak szívesen szórakoztatják magukat egymás vegzálásával, hiába áll (meg)vezetőik élén ugyan az a hatalom. És még állatokkal vívott viadalokban sem szenvedhetünk hiányt, hiszen a cigány pitbullja, és a rendőr németjuhija is kiváló alanyt képez az ilyen jellegű tevékenységekhez.

Nos. Egyenlőre ennyi nagyon összecsapott nagy vonalakban.

És akkor térjünk ki az aktualitásra.

 

Úgy tűnik nálunk még mindig politikailag támogatott a homokos tobzódás. De nem csak a politikusok, és volt kormányzati emberek, hanem a judeokereszténnyé züllött keresztény egyházak is bőszen támogatják. Aktívan vagy hallgatólagosan, melyik-melyik gusztusa és érdeke szerint. Elmondhatjuk, hogy nemzetközi provokációra került sor, melyet 19 követség támogatott.

A aberrált menet nagyrészt külföldiekből állt, a résztvevők között németek és osztrákok is bőséggel képviseltették magukat, ez utóbbiak több busszal is. Mintegy 1500-2000-en lehettek, az egyet nem értők nem kísérték végig őket – ami nem is csoda, ehhez azért gyomor is kell –, de az Oktogonon mintegy 200-300 fővel, a Kossuth tér környékén pedig mintegy 100-150 fővel képviseltették magukat azok, akik ellenvéleményen voltak. A könnygázból is kijutott nekik.

Érdekességként megjegyezzük, hogy míg a rendvédelmi tüntetésre vidékről érkező buszok közül többet is visszafordítottak, hogy ne juthassanak el Pestre, addig az aberráltakat szállító buszok akadálytalanul érkezhettek ide.( tanulság hogy több beteget elbír a város, mint bohócot )

A buzikat most is elkerítették, s ezúttal az Oktogonra már be sem engedték őket.( mert az oktogonra bezárták a járókelőket. Se ki, se be. )

Persze a Kossuth tér közelébe eljutottak, hogy a támogató politikusok is gyönyörködhessenek bennük. ( hasonló a hasonlónak örül ) A Kossuth térre csak azért nem mehettek – gondolom -, mert az ott lévő legalább ekkora „kulturális” értéket képviselő „kiállítás” elfoglalja a tér nagy részét, a maradék hely pedig a rendvédelmisek számára szolgál mostanság demonstrációs helyszínül.

Tudósítónktól érkezett a hír, hogy pár osztrák meleg ernyővel támadt rá két ellentüntető lányra, bántalmazták is őket. Majd ezt követően felmenekültek az egyik osztrák autóbuszra az oda érkező rendőrök elöl, akik körbeállták a buszt. De a „bátor” és büszke (sic) köcsögök nem merték vállalni a tettüket, az autóbuszról leszállni már gyávák voltak, sőt az arcukat is eltakarták. Hamarosan a helyszínre érkezett az osztrák nagykövet is, és próbálta elrendezni az ügyet. Egyelőre még nem tudjuk pontosan, mi történt ezután, de az eddigi tapasztalatok alapján feltételezzük, hogy a két garázda buzinak, akik „bátran” az osztrák nagykövet háta mögé bújtak, a haja szála se görbül majd meg.

A legszebb az egészben, hogy a „nagyívű kulturális” magamutogatás, Meleg BÜSZKESÉG néven futott, de azért sokan ehhez a büszkeséghez az arcukat nem vállalták.( jövőre egy repülőt kérek, 2 raklap térkövet, és egy röppenést az felvonulás felett )

 

Nos a viszonylag kellemesen ható hír után jött a lényeg:

 

Nos a TMRSZ létszáma, legalábbis a tmrsz.hu szerint 8509. Ebből a 8509 emberből hány darab nem biztosította az aberráltak gyülekezetét 2011 Június 18.-án?

" Fúj fúj rossz kormány... másnap Igenis mester! Megyek mester " Namost azt ne várjátok, hogy a retekklub híradóban is közölni fogják a botrányos rendőri magatartást, lévén hogy ott tényleg mindenki buzeráns, és ez tény. Viszont arra kíváncsi leszek hogy a napokban Szima Judit mit fog hozzáfűzni az eseményekhez. Mert hozzá fog. Nem mintha sokat számítana hiszen már kicsúszott a kezéből a gyeplő. Először akkor amikor sok figyelmeztetés ellenére figyelmen kívül hagyta a Nemzeti hívást többek közt a Posta Imi részéről, másodszor akkor amikor bevitték a bérencek, és nem hagyták kézben tartani az demonstrációt. Végül pedig maradt a bohóckodás, és az eredmény: A rendőr is csak attól lett hirtelen magyar, mert a nyugdíja veszélybe kerül. De természetesen ettől még bizonyára kellemes prémiumot kaptak a betegfelvonulást biztosító szervek. egy kis koncért bármit...

Szólj hozzá!

- Petőfi Sándor - FÖLTÁMADOTT A TENGER...

2011.06.18. 15:46 Szűcskoppány

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.

Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sűlyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

2 komment

süti beállítások módosítása