Néphara(n)g

" Jegyezd vele az égre Örök tanúságúl: Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr! " " Akinek hangja van, ordítson! Mire tartogatja? " Várjuk a publikálni vágyó Magyar embereket! - nepharang@mikromail.net -

Utolsó kommentek

Népharag Induló

2011.06.19. 09:54 Szűcskoppány

Sok szeretettel köszöntöm nemzettestvéreimet!

 

Elérkezett az az időszak amikor bármely pillanatban aktuálissá válhat a kiegyenesített kasza.

Nem célom retorikai magaslatokat döngetni, és nem fogok mindenféle liberólis, talmudista szójátékokkal szépen hangzó irományokat csepegtetni. Az az öltönyös bűnözők dolga. A blogban leginkább összegyűjtött híreket fogok közölni a következő forrásoktól szabadon:

Posta Imre, Jövőnk.info, Hunszkíta Rádió, néhány hasonszőrű oldal. Továbbá néha saját gondolatok, és más Magyar nemzetiségű(!) Emberek gondolatai kerülnek publikálásra.

Kihangsúlyozom, hogy a blog szabadságát tekintve meglehetősen nyitott. Várom a publikálni vágyó személyek jelentkezését, amit természetesen ettől függetlenül meg fogok válogatni. Aki tudja, az tudja hogy kire, kikre gondolok, és elsősorban őket várom.

Aki ismer, az ismer. Aki nem, annak meg úgyis mindegy.

A blog célja teljesen elhanyagolható. Lényegében semmi másra nem törekszünk, mint elárasztani az internetet a nép kiáltásaival. Minél több forráson keresztül igyekszünk eljuttatni a kedves internetezőhöz az ébresztő hívást. A Blog, témáját tekintve teljesen független, továbbmegyek totálisan pártokrácia ellenes retorikát folytat. Akinek ez nem tetszik, az ne olvasson. Róma óta él, és mái napig aktuális az a politika, mely az oszd meg (őket) és uralkodj elvén tart minket az ellenségeskedés, a viszálykeltés porondján. Róma óta a rendszer sem változott túl sokat, inkább csak fejlődtek megtévesztő módszerei. Ma teljes nemzetségek élnek rabszolgaként. A különbség csak annyi, hogy míg a régi rabszolgákat eltartották, ma még el is tartjuk magunkat. Nem költői túlzásokkal élek, teljesen pontosan gondolom így. Gladiátorok sem kellenek. Minek, hiszen a megvezetett oldalak szívesen szórakoztatják magukat egymás vegzálásával, hiába áll (meg)vezetőik élén ugyan az a hatalom. És még állatokkal vívott viadalokban sem szenvedhetünk hiányt, hiszen a cigány pitbullja, és a rendőr németjuhija is kiváló alanyt képez az ilyen jellegű tevékenységekhez.

Nos. Egyenlőre ennyi nagyon összecsapott nagy vonalakban.

És akkor térjünk ki az aktualitásra.

 

Úgy tűnik nálunk még mindig politikailag támogatott a homokos tobzódás. De nem csak a politikusok, és volt kormányzati emberek, hanem a judeokereszténnyé züllött keresztény egyházak is bőszen támogatják. Aktívan vagy hallgatólagosan, melyik-melyik gusztusa és érdeke szerint. Elmondhatjuk, hogy nemzetközi provokációra került sor, melyet 19 követség támogatott.

A aberrált menet nagyrészt külföldiekből állt, a résztvevők között németek és osztrákok is bőséggel képviseltették magukat, ez utóbbiak több busszal is. Mintegy 1500-2000-en lehettek, az egyet nem értők nem kísérték végig őket – ami nem is csoda, ehhez azért gyomor is kell –, de az Oktogonon mintegy 200-300 fővel, a Kossuth tér környékén pedig mintegy 100-150 fővel képviseltették magukat azok, akik ellenvéleményen voltak. A könnygázból is kijutott nekik.

Érdekességként megjegyezzük, hogy míg a rendvédelmi tüntetésre vidékről érkező buszok közül többet is visszafordítottak, hogy ne juthassanak el Pestre, addig az aberráltakat szállító buszok akadálytalanul érkezhettek ide.( tanulság hogy több beteget elbír a város, mint bohócot )

A buzikat most is elkerítették, s ezúttal az Oktogonra már be sem engedték őket.( mert az oktogonra bezárták a járókelőket. Se ki, se be. )

Persze a Kossuth tér közelébe eljutottak, hogy a támogató politikusok is gyönyörködhessenek bennük. ( hasonló a hasonlónak örül ) A Kossuth térre csak azért nem mehettek – gondolom -, mert az ott lévő legalább ekkora „kulturális” értéket képviselő „kiállítás” elfoglalja a tér nagy részét, a maradék hely pedig a rendvédelmisek számára szolgál mostanság demonstrációs helyszínül.

Tudósítónktól érkezett a hír, hogy pár osztrák meleg ernyővel támadt rá két ellentüntető lányra, bántalmazták is őket. Majd ezt követően felmenekültek az egyik osztrák autóbuszra az oda érkező rendőrök elöl, akik körbeállták a buszt. De a „bátor” és büszke (sic) köcsögök nem merték vállalni a tettüket, az autóbuszról leszállni már gyávák voltak, sőt az arcukat is eltakarták. Hamarosan a helyszínre érkezett az osztrák nagykövet is, és próbálta elrendezni az ügyet. Egyelőre még nem tudjuk pontosan, mi történt ezután, de az eddigi tapasztalatok alapján feltételezzük, hogy a két garázda buzinak, akik „bátran” az osztrák nagykövet háta mögé bújtak, a haja szála se görbül majd meg.

A legszebb az egészben, hogy a „nagyívű kulturális” magamutogatás, Meleg BÜSZKESÉG néven futott, de azért sokan ehhez a büszkeséghez az arcukat nem vállalták.( jövőre egy repülőt kérek, 2 raklap térkövet, és egy röppenést az felvonulás felett )

 

Nos a viszonylag kellemesen ható hír után jött a lényeg:

 

Nos a TMRSZ létszáma, legalábbis a tmrsz.hu szerint 8509. Ebből a 8509 emberből hány darab nem biztosította az aberráltak gyülekezetét 2011 Június 18.-án?

" Fúj fúj rossz kormány... másnap Igenis mester! Megyek mester " Namost azt ne várjátok, hogy a retekklub híradóban is közölni fogják a botrányos rendőri magatartást, lévén hogy ott tényleg mindenki buzeráns, és ez tény. Viszont arra kíváncsi leszek hogy a napokban Szima Judit mit fog hozzáfűzni az eseményekhez. Mert hozzá fog. Nem mintha sokat számítana hiszen már kicsúszott a kezéből a gyeplő. Először akkor amikor sok figyelmeztetés ellenére figyelmen kívül hagyta a Nemzeti hívást többek közt a Posta Imi részéről, másodszor akkor amikor bevitték a bérencek, és nem hagyták kézben tartani az demonstrációt. Végül pedig maradt a bohóckodás, és az eredmény: A rendőr is csak attól lett hirtelen magyar, mert a nyugdíja veszélybe kerül. De természetesen ettől még bizonyára kellemes prémiumot kaptak a betegfelvonulást biztosító szervek. egy kis koncért bármit...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nepharang.blog.hu/api/trackback/id/tr852996720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.