Néphara(n)g

" Jegyezd vele az égre Örök tanúságúl: Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr! " " Akinek hangja van, ordítson! Mire tartogatja? " Várjuk a publikálni vágyó Magyar embereket! - nepharang@mikromail.net -

Utolsó kommentek

Jövőnk

2011.06.26. 22:01 Szűcskoppány

Néztél már kicsit a jövőbe, hogy mi várható, hogyan fog alakulni? Nem foglak elkalauzolni és nem arra kérlek, hogy nézzünk bele közösen, mert az egy hosszabb beszélgetés lenne, hanem azt kérem, hogy nézz bele te magad!
Merész próbálkozás, mert a jövő kiszámíthatatlan, ismeretlen.-mondjuk mi. Miközben azt is sejtjük, hogy a jövőnket mi alakíthatjuk, formálhatjuk olyanná, amilyennek látni, megélni szeretnénk. Ennél most még többről van szó, mert mi magunk alakíthatjuk ki hosszú idő után újra!
Ha azt mondom félünk a jövőtől, nem igaz, inkább tartunk a saját szerepünktől benne, ezért nem is szívesen gondolunk bele, mi lesz majd... Nem szívesen foglalkozunk a majdani feladatokkal, helyzettel, ezt a részét (is) a teendőinknek meghagyjuk másnak. Mások majd belegondolnak helyettünk, hogy lesz, és ha pontosan nem is látják ők sem, de nagyjából meg tudják majd mondani, ahogy várhatóan a helyes irányt is. Nekik látniuk kell, hiszen ők kezdték el ezt az egészet, ők nyitották fel a szemem, ők informálnak, ebből fakadóan nekik nagyobb rálátásuk kell legyen.
Ők megoldják, számunkra ismeretlen és akár csodával határos módon is. Ezt hisszük, mert ezt akarjuk hinni!

De ha ez nincs így? Ha még most is nagyon kevesen vagyunk?
Vajon tudunk majd harcolni, vagy csak sodródunk az árral, ha nem lesz elég felvilágosult tettrekész ember a környezetünkben? Hallgatni fognak e majd ránk, hogy mit kell tenni, és hogy ez a jobbikos meg vármegyés meg akármilyen zsidó az ellenség aki a legjobban magyarkodik, és nem az akiről a többség hiszi? Lesznek körülöttünk emberek, akikkel tudunk irányítani is? Vagy csak kiállunk egyedül ketten hárman és elhisszük, hogy hallgatni fognak ránk és közben lelövünk ezt azt?
Tudjuk, hogy küldetésünk van, tudjuk, hogy meg kell majd vívnunk a harcunkat, de gondolkodtunk e azon, hogy ez hogyan fog kinézni? Kikkel tudunk összefogva küzdeni, kik lesznek mellettünk és várhatóan mit kell majd tennünk? Egyáltalán tudunk e majd ölni?
Persze, hogy tudunk! Ezzel az agyunkkal elképzelve. Ott akkor már egy kicsit más lesz.
Ezért kell nekünk tudatosan, gondolatban felkészíteni magunkat.
Stratégiákat kidolgozva előre! Úgysem az fog bekövetkezni, csak a kis százaléka, de már az is nagy dolog lesz akkor és siker.
De egy kicsit előreszaladtam... Térjünk vissza a jelenhez.

Jelenleg bebújunk egy láthatatlan védőköntös, köpeny alá, amit mi teremtünk, és ami nem más mint egy zárt világ. Egy zárt világ, ahol csak mi vagyunk, mégis azt hisszük ez alkotja a teljes egészet és megvéd. Biztonságban érezzük magunkat ott, ami nem több annál, mint amit magunknak teremtettünk. Biztonságban is vagyunk, de csak addig a pillanatig, amíg fennáll a jelen állapot. Tehát valójában nem vagyunk biztonságban, csak azt hisszük és valójában minden bizonytalan. Ezt pedig nem akarjuk észrevenni! Egyszerűbb így, mert így nem kell gondolkodnunk, és nem érezzük annak a kényszerét, hogy S.O.S. tegyünk és gondolkodjunk!

Ez a biztonság azok neve, akik dolgoztak a múltban, a jelenben a jövőn, a jövőnkön. Ők akik, biztonságot nyújtanak nekünk, akik mernek belegondolni helyettünk a jövőnkbe és tenni és tervezni is ezért. Mi követjük őket, hiszünk bennük és azt várjuk, hogy ŐK majd megoldják, eltervezik, kivitelezik. Ők, akik még mélyebbről kezdték a gondolkodást és tetteket, mert egyedül voltak, nekünk már meg van támaszunk: Ők.
Mi mégsem gondolkodunk és teszünk, csak azt hisszük teszünk, valójában csak asszisztálhatunk a tevékenységükhöz és közben ismételgetjük, mint a papagáj, a mellünket döngetve, hogy kiállunk harcolni.
Okos ember a tettekből ítél, amit a gondolkodás eredményez. Abból nem lehet ítélni, ha valaki azt mondja megy majd harcolni, de most nem tesz. Aki nem érzi át mekkora a felelőssége van most személy szerint, arra az emberre nem lehet érdemben akkor sem számítani.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én a tettekből ítélek és nem a szavakból. A harc most is folyik, csak éppen még nem robbantanak, nem gyújtogatnak, nem lőnek, habár bármikor átfordulhat, csak akkor már lehet késő lesz.
Gyakorlatilag azt lehet mondani ránk vár a tényleges változás, el fog jönni, de az ébredőket és a tettre kész embereket várja. A sorsunk vár be minket, rajtunk múlik a változás, mikor és hogyan fog bekövetkezni.
Igen, személy szerint rajtad, aki most ezt olvasod. Ebbe ha belegondolunk rájövünk, hogy óriási a vállunkon a felelősség és amennyire kicsik vagyunk egymagunk egyenként olyan nagy dolgokat tehetnénk és elérhetnénk el egyedül. Ez nem önhipnózis, hanem tény, csak nem merünk belegondolni, hogy mi lesz akkor, ha változás lesz, mert rájövünk, hogy az egészet nekünk kell megvalósítani néhány másik emberrel ebben az országban!
Nekünk egyenként, és ha ezt megértjük, akkor felelősségünket is az ügyben, mert rájövünk, hogy ha mi nem teszünk, nincs aki tegyen és gondolkozzon helyettünk! Muszáj nekem tenni, aki nem is hiszek, hittem magamban, mert egyrészt ki is verték a fejemből, másrészt ilyesmivel még nem foglalkoztam, mégis nekem kell tenni és gondolkodni, mivel nincs más! És ha én se csinálom, akkor nem fogja csinálni senki!
A felelősség az mindig teher, és a felelősség most nagy, mivel kezünkbe vesszük nem csak a saját sorsunkat, de a nemzet sorsát is.

A legtöbbünk viszonylag régóta tudja mi a dörgés és nagyjából tisztán lát, mégsem látja a többség az alapvető hiányosságot és a legszükségesebb feladatokat. Pont azért, mert a jövőnkbe nem merünk belegondolni, nem akarunk rajta gondolkodni, rábízzuk másra, hogy oldja meg ezt a nagy feladatot helyettünk.
Magunkat látjuk az egészben, vágyaink vannak egy szebb jövőre, ami homályban úszkál, elvárásaink vannak, mások eközben pedig körmükszakadtáig dolgoznak! Kérdem én, hol vannak itt az arányok? Néhány ember dolgozik 20 másik helyett, mi pedig nem teszünk?
Mi nem teszünk, sőt, mi elvárjuk a mai napig, hogy az a néhány ember információval kiszolgáljon és ellásson bennünket és lehetőleg olyan információval, ami biztató, mert különben még mi is el találunk fordulni innen! Akikre felnézünk, valójában szolgálnak minket, ahogyan az egész magyar társadalmat, mi pedig ezért cserébe nem teszünk semmit. Amit teszünk, az sem tett, csak legfeljebb megnyugtatjuk magunkat egy semmiséggel, hogy tett volt, pedig nem más, mint önámítás.
Ahogy egy hívő ad egy kéregetőnek és azt mondja megvolt a mai jócselekedet is, amiért mennybe kerülhet. Valójában nem gondol bele abba, hogy a feladat nem az, hogy alamizsnát adjon, és nem ezzel fog a mennybe kerülni, hanem ha azon dolgozik, hogy ne legyenek olyanok, akik rászorulnak a kéregetésre.
Jó tett adni is, de nem attól kerül mennybe, nem az a feladat! Ez semmi a valós feladathoz képest. Magyarul, lefordítva a jelen helyzetünkre: el kell kezdeni belegondolni a jövőnkbe, felfogni, hogy mekkora felelősség van egyenként rajtunk, keresni az embereket és összefogni akikkel lehet, tervezni, felkészíteni magunkat és tenni azokkal az eszközökkel, amik rendelkezésünkre állnak, úgy hogy annak eredménye és látható jele legyen!

Sikerélmény lesz. Mindenkinek kell sikerélmény, amit a hivatás, küldetés, a jóért való küzdelem ad nekünk, ettől boldogabbak, optimistábban leszünk. A munka aminek van értelme és értéket teremt örömmel tölt el. Megnő az önbizalmunk, mert elkezdjük magunkat végre tisztelni, hogy igenis nem csak áltattunk magunkat, de valóban tettünk a nemzetért, a hazáért.

 

Forrás : Posta Imre - Gyaur

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nepharang.blog.hu/api/trackback/id/tr263017180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása